#hvginstagram


Hajós András:
 

Hajós András: "Akkor sikerül minden, ha birodalmi vagy, és ez kurva nagy baj"

Hiába indult értelmiségi családból, Hajós András lassan találta meg az útját: volt rakodómunkás és pincértanonc, elkezdte a tanítóképzőt, aztán szociológia szakon szerzett diplomát, majd sajtósként, kommunikációs vezetőként, illetve sales managerként is dolgozott, mielőtt befutott zenészként és tévésként. 2003-ban a 43. legsikeresebb fiatalnak választották, azóta a karrierjében voltak hullámvölgyek is. A tehetségében mindig is bízott, azonban ötven fölött már szembe kell néznie azzal, szükség van-e még rá a szakmájában. Úgy gondolja, a sikerre vágyó fiatalok most "talán még jobban is tudnak érvényesülni", mint amennyi lehetősége neki volt. Az viszont baj, hogy az ország egyféle sikertörténetet kínál. Interjú.

Csatári Flóra Dóra Csatári Flóra Dóra

Marozsán Fábián a Fülkében: „A végén úgy voltam vele, hogy verjen meg ő, ha tud”
 

Marozsán Fábián a Fülkében: „A végén úgy voltam vele, hogy verjen meg ő, ha tud”

Az elmúlt évek legnagyobb szenzációjaként írnak a sportlapok arról, hogy a világranglistán 135. helyezett Marozsán Fábián legyőzte a világelső Carlos Alcarazt a római tenisztornán. Közéleti podcastunk legfrissebb epizódjában telefonon értük el a magyar teniszezőt, aki elmesélte, hogyan érte el élete legnagyobb sikerét egy kudarcos időszak után, hogyan kezeli a hirtelen jött hírnevet, és milyen eredményt tűzött ki célként a Roland Garrosra.

Nagy Iván László Nagy Iván László

Fülke: Így él ma Kijev és Bucsa, miközben összeomlik Bahmut
 

Fülke: Így él ma Kijev és Bucsa, miközben összeomlik Bahmut

Milyen az élet Kijevben és a környékén történt tömeggyilkosságok helyszínein 450 nappal a háború kitörése után? És eközben mi a helyzet a frontvonalon most - és mi lehet, amint elindul az ukrán ellentámadás? Miért kampányol nemzetközi útján Zelenszkij és meddig marad hatalma Jevgenyij Prigozsinnak? Közéleti podcastunkban összefoglaltuk, hogy fest Ukrajna békés és nem békés része jelen pillanatban.

hvg.hu hvg.hu

Húsz éve az ország legsikeresebb fiataljai voltak, hova jutottak mára? 1. rész: 41-50
 

Húsz éve az ország legsikeresebb fiataljai voltak, hova jutottak mára? 1. rész: 41-50

Öt, különböző területen dolgozó közgazdász, két irodalmár, két médiában is dolgozó művész és egy operaénekes – hogy mi a közös bennük? Húsz évvel ezelőtt bekerültek Az 50 legsikeresebb magyar fiatal közé. A(z akkori) Magyar Hírlap toplistájának utolsó 10 helyén osztozott többek között Hajós András, Fabricius Gábor, Karafiáth Orsolya, és mára az egyik legbefolyásosabb magyar nővé váló Pandurics Anett.

Csatári Flóra Dóra Csatári Flóra Dóra

zCast: A dánok a jövőbe tekernek, nekünk még pótkerék kell
 

zCast: A dánok a jövőbe tekernek, nekünk még pótkerék kell

Koppenhága a Magyar Kerékpárosklub elnöke szerint is biciklisparadicsom. De mi kellett ahhoz, hogy azzá váljon? Mi inspirálta a változást Dániában, és vajon mi is hajlandóak lennénk-e nyeregbe pattanni, ha a feltételek adottak lennének? Fenntarthatósági podcastunk legfrissebb epizódjában Cecilie Kiilerich dán mobilitási szakértő és Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub vezetője értékelte a két ország és fővárosainak kerékpáros kultúráját és vont le tanulságokat a jövőre nézve.

Nagy Iván László Nagy Iván László

Karácsony Gergely a Fülke Extrában, vágatlanul
 

Karácsony Gergely a Fülke Extrában, vágatlanul

Ki tehet arról, hogy üres a főváros kasszája? Van-e B terv arra, hogyha nem sikerült adóvisszatartással és hitellel a felszínen maradni? A Budapesti Lakógyűlés demokratikus kérdőív vagy nemzeti konzultáció újracsomagolva? Miért több a Lánchíd kérdése annál, hogy mehessenek-e rajta autók vagy sem? Lesz-e előválasztás és lesz-e esélyes fideszes kihívó? Karácsony Gergely főpolgármester mindenre válaszolt a Fülke Extrában.

Nagy Iván László Nagy Iván László



Ön mennyire
 

Ön mennyire "terheli" meg a Földet? - számolja ki karbonlábnyomát a hvg.hu-n!

A HVG Hollandia budapesti Nagykövetsége Sustainable Tulip Award díjának médiapartnereként fontosnak tartja a fenntartható életmód térnyerését a mindennapokban. A program keretében a Nagykövetséggel közösen arra buzdítjuk olvasóinkat, hogy az alábbi kalkulátorral számolják ki karbonlábnyomukat, nézzék meg, mennyire "terheli meg" a Földet az életmódjuk. Javasoljuk, hogy az első eredmények ismeretében fontolják meg, min tudnak változtatni akár csak apró lépésekkel, majd a jövőben számoljanak ismét, és nézzék meg, mennyivel járultak hozzá a káros környezeti hatások csökkentéséhez.

hvg.hu hvg.hu


„60–70 méterről, távcsővel nem illik elnézni egy farkast
 

„60–70 méterről, távcsővel nem illik elnézni egy farkast"

Mi vezethet oda, hogy fokozottan védett állatra lőjön valaki? Életszerű, hogy más fajnak nézi? Miből fakadnak a hazai tájakra visszatérő nagyragadozókkal kapcsolatos konfliktusok? Valóban ilyen minden vadász? Egy természetvédővel és egy vadásszal igyekeztük körbejárni a svájci farkas, M237 feltételezett kilövésének kérdéskörét. Az biztos, kevés hasonló eset kerül napvilágra, és a bizonyítás is nehéz.




Nem vagyok őrült, akinek semmi nem számít – mondja a Duna felett átsétáló artista
 

Nem vagyok őrült, akinek semmi nem számít – mondja a Duna felett átsétáló artista

A 63 éves artista, Simet László nevét hétvégén kis túlzással az egész ország megismerhette, miközben elképesztő hidegvérrel kelt át közel 40 méteres magasságban a Duna felett, a Budát és Pestet összekötő sodronykötélen, biztosíték nélkül. Habár rutinosnak számít a skywalk-műfajban és sétált már 87 méter magasan is, mégis azt mondja: ez volt karrierje egyik csúcspontja.



Jávor Benedek Paks II-ről: A kormány egy mozdulattal a saját nyakába húzhatja az egész katasztrófakupacot
 

Jávor Benedek Paks II-ről: A kormány egy mozdulattal a saját nyakába húzhatja az egész katasztrófakupacot

Titkolja a kormány, mit módosítottak a paksi bővítésről szóló szerződésen, de Jávor Benedek volt EP-képviselő szerint lecserélhetik a jelenlegi fővállalkozó Roszatomot. Ha valóban erről van szó, annak nagyon komoly következményei lennének, például elszállhatnak az árak. Jávor szerint Szijjártó útjának időzítése nem véletlen, az USA által bejelentett szankciók környékére időzítették. Márpedig a listán nemcsak a Nemzetközi Beruházási Bank szerepel, de két Roszatom-leánycég is. Jávor szerint a kormány próbál előre menekülni, holott a háború kitörésekor megszabadulhatott volna ettől a „döglött" beruházástól.

Windisch Judit Windisch Judit


„Ez nem piszlicsáré ügy, ez csak az első lépés” – Dezső András az amerikai szankciókról a Fülke Extrában
 

„Ez nem piszlicsáré ügy, ez csak az első lépés” – Dezső András az amerikai szankciókról a Fülke Extrában

Orbán Viktor és propagandagépezete megtehette volna, hogy változtat az oroszpolitikáján, ehelyett egy háború kellős közepén nekiment a legfőbb katonai szövetségesének. Nem meglepő, hogy az Egyesült Államok befolyásoló ügynökként tekint Orbán Viktorra, a befolyásoló ügynököket pedig kiszorítják – véli szakújságíró kollégánk, Dezső András, aki videós podcastunkban magyarázta el, milyen folyamat kezdetét jelenthetik a Nemzetközi Beruházási Bankra kivetett amerikai szankciók.

Nagy Iván László Nagy Iván László