#hvginstagram







Carson Coma: Már bocsánat, de miért ne írhatnánk arról, amiről akarunk?
 

Carson Coma: Már bocsánat, de miért ne írhatnánk arról, amiről akarunk?

Új korszakát éli a Carson Coma, amelynek a negyedik nagylemeze már erősen rendszerkritikus album lett. Miután a brüsszeli fellépését a zenekarnak váratlanul visszamondták, korábban pedig egy vidéki város fújta le a koncertjüket, adódik a kérdés, hogy a hattagú banda meddig tud öncenzúra nélkül, szabadon megélni a zenélésből. Erről is kérdeztük Fekete Giorgio frontembert és Héra Barnabás dobost, énekest, de beszéltünk a kiégés elkerüléséről, a NER-ben szocializálódott kamaszkori énjükről és arról is, hogy a hallgatói bázisukban egyre több a 40-es, 50-es felnőtt is.

Balla István - Csatlós Hanna Balla István - Csatlós Hanna


Lehet-e holdkőzetből házat építeni a Holdon? – Interjú a magyar űrhajósjelöltekkel, akik közül a kiválasztott ezt is vizsgálja majd
 

Lehet-e holdkőzetből házat építeni a Holdon? – Interjú a magyar űrhajósjelöltekkel, akik közül a kiválasztott ezt is vizsgálja majd

Keményen dolgozik majd a magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson, ahol olyan sűrűn követik egymást a kísérletek, hogy semmilyen hiba nem fér bele. A többi között azt is vizsgálják, hogyan reagál az űrbéli környezetre a szervezet, milyen gyógyszereket lehet fent bevetni – ami a robbanásszerűen fejlődő űrturizmus miatt lehet fontos. A négy űrhajósjelöltet, Cserényi Gyulát, Kapu Tibort, Schlégl Ádámot és Szakály Andrást kérdeztük.

Windisch Judit Windisch Judit


Illegálisan házhoz viszik a Balatont és darabokra szaggatják a partot, ez így nem maradhat – videoriport
 

Illegálisan házhoz viszik a Balatont és darabokra szaggatják a partot, ez így nem maradhat – videoriport

Engedély nélküli stégek, szaletlik, a telekhatáron túl, a tó felé nyújtózkodó kerítések, markolóval házhoz vitt tóvíz – évek óta zajlanak az illegális mederfoglalások és szabálytalanságok a Balaton-parton. Az önkormányzatok tehetetlenek, a hatóságok pedig széttárják a kezüket, de úgy tűnik, valami végre történni fog. Videoriport.

Ballai VInce - Csányi Nikolett Ballai VInce - Csányi Nikolett


Felmentünk a Postapalota kilátóteraszára, és ezt láttuk – fotók
 

Felmentünk a Postapalota kilátóteraszára, és ezt láttuk – fotók

Péntektől ingyenesen látogatható a Széll Kálmán tér fölé magasodó palota tetején kialakított kilátó, ahonnan pazar látvány tárul elénk az egykori Moszkva térre és tovább, a főváros északkeleti területei felé. Bár a csodaszarvast és a budai részt csak a jegybanki bennfentesek csodálhatják meg madártávlatból, az biztos, hogy egy új szelfizőhellyel bővült a város.


Fülke: A gyűlöletre játszott, de az LMBTQ-közösséget erősítette meg – kétéves a homofóbtörvény
 

Fülke: A gyűlöletre játszott, de az LMBTQ-közösséget erősítette meg – kétéves a homofóbtörvény

Szimpla megfélemlítés vagy tényleges elnyomás volt a cél? Sikerült-e az embereket megfertőzni a homofób propagandával? Mikorra kaszálhatja el az EU a gyermekvédelemnek álcázott kirekesztést? Milyen személyes fájdalmakat okoz nap mint nap, ha valaki nem élhet az általa megélt nemének megfelelően? Hogyan beszéljünk homofób ismerőseinkkel? Ezekre a kérdésekre válaszolt közéleti podcastunkban Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője a homofóbtörvény elfogadásának második évfordulóján.

Nagy Iván László Nagy Iván László

„Jobbnak gondoltam ezt az országot, mint amilyen arcát most mutatja” – Pál Utcai Fiúk dalpremier és interjú
 

„Jobbnak gondoltam ezt az országot, mint amilyen arcát most mutatja” – Pál Utcai Fiúk dalpremier és interjú

Idén 40 éves a Pál Utcai Fiúk. Ez alkalomból beszélgettünk a zenekar frontemberével, Leskovics Gáborral, Lecsóval. Milyen volt, amikor valaha Orbán Viktor nyitott meg egy PUF-koncertet? Miért cenzúrázták a zenekart? Milyen érzés fiatalnak maradni a színpadon? Miért jó még 40 év után is úton lenni? Ráadásul van itt egy vadonatúj dal is, amelyet először, itt a hvg.hu-n lehet meghallgatni a digitális megjelenés előtt.

Balla István-Németh Róbert Balla István-Németh Róbert