Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#időjárás-előrejelzés

MTI Itthon

A hét elején még napos idő várható, majd beborul az ég és megnő a csapadék esélye

A jövő hét első napjaiban még többfelé lehet akár többórás napsütés is, de éjszakánként kemény fagyokra kell készülni és napközben is jellemzően 4-9 Celsius-fok között alakul a csúcshőmérséklet. Szerdától azonban egyre több lesz a felhő és megnő a csapadék esélye is, a hét végére pedig enyhülnek az éjszakai fagyok – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

MTI Itthon

Ködös idővel ér véget az óév, széllel köszönt be az új

Az ország nagy részén borult, ködös idővel ér véget az év, Szilveszter napján csak kevéssel 0 Celsius-fok felett alakul a csúcshőmérséklet. Az új év első napjaiban sokfelé felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap, de erős lesz a szél.

MTI Itthon

Esőt, havat hoz a vasárnap

Az ország északi, északkeleti részében, az Északi-középhegység nyugati felében akár több centiméteres hóréteg is kialakulhat.

MTI Itthon

A jövő hét közepén ismét csapadék érkezik

A jövő hét elején napos és tartósan párás, ködös területek is előfordulhatnak, majd szerdától beborul az ég és ismét többfelé várható eső, zápor. A hét végén felhős időre kell számítani, helyenként vegyes halmazállapotú csapadékkal – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

1 2 3 4 5 6 7
169
Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Török Gábor: Trump konstruktív volt, Zelenszkij nem akart engedni

Török Gábor: Trump konstruktív volt, Zelenszkij nem akart engedni

Wall Street Journal: Trump és Zelenszkij csörtéjének győztese Putyin

Wall Street Journal: Trump és Zelenszkij csörtéjének győztese Putyin

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Brit miniszterelnök: „Ukrajna mellett állunk, amíg csak szükséges”

Brit miniszterelnök: „Ukrajna mellett állunk, amíg csak szükséges”

Az azonos nemű pároknak ezzel könnyebb megküzdeniük a párkapcsolatban

Az azonos nemű pároknak ezzel könnyebb megküzdeniük a párkapcsolatban

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

A címlapról ajánljuk