Hat fővárosi iskolában is igazgató nélkül indulhat a tanév a Belügyminisztérium döntése miatt
Az oktatásért felelős tárca hallgat az ügyben, a tankerület szerint egyéves megbízásokkal nevezhetnek ki intézményvezetőket.
Az oktatásért felelős tárca hallgat az ügyben, a tankerület szerint egyéves megbízásokkal nevezhetnek ki intézményvezetőket.
A bíróság figyelembe vette a férfi büntetlen előéletét, idős korát, egészségi állapotát és azt is, hogy munkaviszonya alatt többféle kitüntetést kapott.
A bökkenő, hogy ehhez egy szigetre kell menni.
A szakértő szerint a tavaly szeptember óta működő rendszer elbizonytalanította a szülőket.
Kijött az új Magyar Közlöny, benne az iskolaőrökre vonatkozó szabályokkal.
A szülők és a tantestület azt szeretné, hogy az iskola korábbi igazgatóhelyettesét nevezzék ki a posztra. A minisztérium azonban másképp döntött.
Az igazgató úgy tudja, a helyi erők nem engedik, hogy ő maradjon az igazgató, bár mindenki támogatta a pályázatát.
Annyira nincs túljelentkezés az intézményvezetői posztokért, hogy egy előterjesztés szerint intézményvezetői szakképzettség nélkül is kinevezhetnek valakit egy iskola élére.
Pedig őket támogatta a tantestület, a szülők és az önkormányzat is.
A győri püspök tavaly és idén is indoklás nélkül távolította el egy-egy győri katolikus iskola vezetőjét, ráadásul mindkét iskola élére egy teljesen ismeretlen igazgatót hozott jóval kisebb településekről. A szülők és a diákok most nem hagyják annyiban a dolgot, és több fronton tiltakoznak a döntés ellen. Kérdés, hogy mi lesz az erőfitogtatás vége, a törvény ugyanis a püspöki gyakorlatot védi akkor is, ha az méltatlan. Update: nyílt levélben válaszolt Veres püspök.
Diáktársai petróleummal leöntöttek és felgyújtottak egy bangladesi lányt, mert szexuális zaklatással vádolta meg az iskolaigazgatót. Nuszrat Dzsahan Rafi belehalt égési sérüléseibe.
A másik pályázó élvezi ugyan a tantestület támogatását, de az önkormányzatét nem.
A távozó igazgató kilencoldalas levélben indokolta döntését.
Még a portás is otthagyta a Budapest IX. kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumot.
Putnok Zsolt ellen gyermekbántalmazás, illetve kiskorú veszélyeztetése miatt korábban eljárást indított a rendőrség.
Rétvári Bence hosszan fejtegette az igazgatóválasztás jogi feltételeit, éppen csak a kérdésre nem válaszolt.
A dunakeszi művészeti iskola igazgatóját jogerősen elítélték azért, mert megpofozott egy tanárnőt, ám azóta iskolaigazgatói posztját is megtarthatta, sőt, ahogy tavaly, idén is ő vezényel az éppen nőnap alkalmából tartott városi koncerten.
A férfi egy zenekari próbán ütötte meg az iskola egyik tanárnőjét, aki felháborodásában visszaütött. Az igazgató szerint viszont a tanárnő volt az, aki először rátámadt.
Fazekas László hosszú levélben indokolja döntését, amelyet a diákoknak és szüleiknek is elküldött, azt írja, levele egy segélykiáltás a többi állami fenntartású iskoláért.
Csütörtökre és péntekre rendkívüli tanítási szünetet rendelt el az intézmény igazgatója.