Legalább már a madárinfluenza visszaszorulóban van
A szakemberek Bács-Kiskun megyében is feloldották a korlátozásokat.
A szakemberek Bács-Kiskun megyében is feloldották a korlátozásokat.
hvg.hu
Interjút adott Navracsics Tibor, és nem tudta megmondani, hogy ma belépne-e a Fideszbe.
hvg.hu
Évtizedeken keresztül a titkosszolgálatoknál dolgozott, a Gyurcsány-kormány alatt ért a csúcsra, majd néhány év nyugdíjas élet után Kásler Miklós közelében bukkant fel tanácsadóként, de meg nem erősített hírek szerint ma már a miniszter kabinetfőnöke, aki egyfajta összekötő lehet az Emmi és az egészségügyi területet meghódító belügyi körök között.
Dezső András
Szeptemberben jön Budapestre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére.
hvg.hu
Egyelőre a toborzásuk sem állt le.
hvg.hu
A világnak a koronavírus-világjárvány árnyékában, valamint abból fakadóan újabb biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie, és ha ezeket nem kezelik, akkor a válság még nagyobb károkat fog okozni - mondta.
hvg.hu
Rengeteg szülő és gyerek ragad otthon újra legalább egy hónapig összezárva az új szigorítások miatt. A túléléshez nem árt pár jó tanács Szél Dávid szakpszichológustól, aki a Fülke vendége volt.
hvg.hu
Az ELMÜ csökkenti a tervezett üzemszünetek számát és mindenkit arra kérnek, hogy csak halaszthatatlan ügyben telefonáljanak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A sokmilliárdos repülőgép útjai már nem követhetők a nyilvános adatbázisokban. Ezen repült korábban Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor is.
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, Gyurcsány Ferenc felesége azt írta, lázas és fáj a feje.
hvg.hu
Dudáltak a megyei kormányhivatal előtt Szegeden, tiltakoztak a főtéren Hódmezővásárhelyen. A városban áll a bál a három napig tesztelt ingyenes buszjáratok hatósági megtiltása miatt.
hvg.hu
Mészáros József egy pár soros e-mailben tájékoztatta a kollégákat arról, hogy távozik.
hvg.hu
Március elsejétől cserélte le a hódmezővásárhelyi önkormányzat a helyi buszjáratokat addig bonyolító állami Volánt egy helyi vállalkozóra. Az állami Volánbusz Zrt. a cserét is jogellenesnek tartja, de végül a hatóság a magáncég engedélyei körüli kavarodás miatt magának a cégnek a működését függesztette fel. Megfeneklett Márki-Zay Péter ingyenes helyi közlekedést ígérő kampánypontja.
hvg.hu
A kisfiú édesanyja azt mondta: Zente fejlődése a szakembereket is meglepi.
hvg.hu
A Jobbik volt elnöke szerint „igazságtalan, indokolatlan, abszurd és diszkriminatív helyzet”, hogy a külföldön dolgozó magyaroknak csak nagykövetségen vagy hazautazva van lehetőségük voksolni.
hvg.hu
Az új jogviszony miatt több helyen felmondtak vagy leállt az ellátás. A szakszervezet úgy látja: hozzá kell nyúlni a törvényhez.
hvg.hu
Életének 84. évében hunyt el, 1993–94-ben vezette az agrártárcát.
hvg.hu
Egyes helyekről tömegével távoznak azok az egészségügyi dolgozók, akik úgy döntöttek, hogy nem írják alá az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. Van, ahol komplett osztályokon szűnhet meg az ellátás. A távozókat kérdeztük arról, mi jön most.
Bihari Ádám