Itt a 2020-as új Nissan GT-R
A japánok ismét egy picit továbbfejlesztették a világszerte komoly rajongásnak örvendő sportkocsit.
A japánok ismét egy picit továbbfejlesztették a világszerte komoly rajongásnak örvendő sportkocsit.
Soha nem fizettek még ennyit a Ruby Roman szőlőért.
Rendkívül népszerű lett Japánban egy különleges rendőrségi nővédő app.
Az első megrendelők hamarosan átvehetik a japán gyártó új elektromos autóját, mely az eddigi alapmodellnél mintegy másfélszer nagyobb hatótávolságú.
Ennek a környezettudatos új fagylaltos-autónak lokálisan zéró a károsanyag-kibocsátása.
Több halálos kimenetelű bántalmazás után a japán országgyűlés törvénymódosítással tiltotta meg a kiskorúak nevelő célzatú testi fenyítését.
Kilenc szarvas pusztult el, egyikük gyomrában 4,3 kilónyi műanyagszemetet találtak.
Először került napvilágra japán írásos dokumentum arról, hogy az ázsiai szigetország hadserege vegyi fegyvert vetett be a második kínai-japán háborúban 1939-ben, Kína északi részén.
Harminc év után hétfőn indította újra a kereskedelmi célú bálnavadászatot Japán. Az első húsokért a korábbi átlagárak többszörösét fizették egy árverésen.
Olyan múzeum ez, aminél nehéz illendően válaszolni, a "Na, milyen volt a kiállítás?" kérdésre.
A szigetországot napok óta áztatják heves esők, és a hatóságok szerint félő, hogy országszerte komoly földcsuszamlások következnek be. Egy évvel korábban, amikor hasonló természeti katasztrófa sújtotta az országot, a kormányt azzal vádolták, hogy késlekedett az evakuálással, és ezért halt meg több mint kétszáz ember.
A tervek szerint július 4-én veszi le Japán Dél-Koreát arról a listáról, amely megkönnyíti az okostelefonok és televíziók készítéséhez használt bizonyos vegyi anyagok exportját. Ez globális szinten is komoly problémát idézhet elő, a dél-koreai Samsung és LG mellett gondba kerülhet az Apple, a Huawei és több más nagy gyártó készülékeinek összeszerelése is.
A japán gyártó városi használatra szánt újdonságára már le lehet adni a előrendeléseket.
Az állatvédők gyászolnak, a halászok ünnepelnek, pedig nem is olyan nagy üzlet a bálnavadászat.
A nemzetközi válsággócokról, egyebek mellett Szíriáról, Iránról és Ukrajnáról, valamint a fegyverzetkorlátozási egyezményekről tárgyal majd az oszakai G20-as csúcson tartott pénteki külön megbeszélésen Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az egyórásra tervezett találkozón aligha várható komoly előrelépés, sőt Trump újabb belpolitikai vitába szaladhat bele. A megbeszélés magyar idő szerint péntek reggel hét órakor kezdődik.
Lassan odáig fajul a helyzet, hogy az új autók elejét teljes egészében egy gigantikus hűtőrács fogja kitenni.
Japán legnagyobb szigetének partjától 85 kilométerre rengett a föld.
A német és a japán terepjáró már alaphelyzetben is komoly hasonlóságot mutat egymással. Hát még így.
Akár egy év börtönbüntetés is járhat az ittasan drónt reptetőknek Japánban egy most elfogadott törvény értelmében.
Csupán egyetlen japán és két német márka tudott bekerülni a 100 legnagyobb értékű nemzetközi brand közé.