Koronavírus: 175-tel nőtt az aktív esetszám
Egy nap alatt 178 új fertőzöttet találtak, egy beteg halt meg.
Egy nap alatt 178 új fertőzöttet találtak, egy beteg halt meg.
Egy nap alatt közel háromezren haltak bele a koronavírusba, 147 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak.
Iraki síiták százezrei emlékeztek meg vasárnap ásúra napjáról a koronavírus-járvány miatti félelmek ellenére.
Enyhülni látszik ugyan a koronavírus-válság miatt a német munkaerőpiacon kialakult feszültség, trendfordulatra azonban néhány vezető pénzintézet gazdasági szakértője szerint egyelőre nem lehet számítani. Beválni látszik a részmunkaidős foglalkoztatás. A 3. negyedévre már 5 százalékos gazdasági növekedést várnak.
Rekordszámú, 292 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napon. A Semmelweis Egyetem rektora szerint ez azt jelenti, hogy megérkezett a járvány második hulláma Magyarországra. Merkely Béla abban reménykedik, ez enyhébb lesz, mint az első, mert most inkább a fiatalok kapják el a kórt, akiknek a többsége könnyebben átvészeli azt.
Szijjártó Péter megpróbálta megmagyarázni, miért nem közügy az, hogy az egyik leggazdagabb magyar vállalkozó jachtján nyaral, majd kiderült, kirúgással fenyegette a home office-t kérőket; újabb járványügyi szigorításokat jelentettek be; az eddiginél jóval nagyobb költségvetési hiánnyal számol a kormány. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A főorvos szerint bár egyre több a fertőzött, nincs sok beteg.
Az elhunytak száma nem emelkedett.
Ausztriában nem teszik kötelezővé a koronavírus elleni oltást.
A Fővárosi Közgyűlés ezzel (is) készül a vírus második hullámára.
A francia miniszterelnök az esetszámok meredek növekedésével indokolta a döntést.
Ezer fölé emelkedett az aktív fertőzöttek száma, de nem halt meg senki.
Milliárdokat adtak egy olyan eseményre, amit egy évvel elhalasztottak, de kapott pénzt Balog Zoltán Németajkú Református Egyháza is.
A magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozni különleges felelősség, amely nemcsak a jó időkben, hanem a rossz időkben is feladatokat jelent Szijjártó Péter tárcavezető szerint.
Három rádió stábja is otthoni munkavégzésre állt át a tesztek elvégzéséig.
Takarékoskodni kell, elmarad az újévi tűzijáték a cseh fővárosban.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nőtt a leginkább a koronavírus-fertőzöttek száma.
Közel 15 ezerrel nőtt az aktív esetek száma.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Karafiáth Orsolya kapott aktuális feladatot.