Kiengedték a börtönből a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt volt igazgatóját
Vásárhelyi Jánost újságírók várták a Budapesti Fegyház és Börtön épülete előtt.
Vásárhelyi Jánost újságírók várták a Budapesti Fegyház és Börtön épülete előtt.
HVG
Zalatnay István szerint a miniszterből egyházi vezetővé tett püspök a „kegyelmi botrányban” lejáratódott, majd védekezésként magára rántotta az egész református egyházat. A teológus úgy látja: a református egyháznak lelkiismeret-vizsgálatot kell tartania.
HVG
Az „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket” bibliai idézettel hirdetett a gyermekre koncentráló tematikus évet az Erdélyi Református Egyházkerület. Ehhez a közösséghez tartozik Zabola, az a székelyföldi település, ahonnan a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját menteni próbáló Kónya Endre is származik.
A Telexnek adott interjúban a humorista azt mondta, a kegyelmi ügy már azoknak is sok volt, akik sok mindent kinéztek Orbán Viktorékból.
HVG
Kódolva vannak a jelenlegi rendszerben a bicskei és Szőlő utcai ügyek, hiszen a NER égisze alatt elkövetett bűnöknek nincs következményük. „Ne engedjétek hozzájuk a gyermekeket!” – mondhatnánk az Írás szavainak parafrázisával. Vélemény.
A Szőlő utcából úgy szivárognak elő az újabb és újabb leleplező dokumentumok, mint a vér az ellátatlan, végzetes sebből. Mi erre a sebtapasz? Fiktív adócsomagot hamisítanak a Tiszának, mesterséges intelligenciával generált képekkel riogatnak, minden eddiginél gátlástalanabb, gyűlöletkeltő plakátokkal tapétázzák ki az országot.
A Tisza Párt elnöke szerint jó lenne, ha lebeszélnék Orbán Viktort a hazudozásról és rábeszélnék a kormányzására, hogy „legalább a számára megmaradt 127 napban” ezzel foglalkozzon.
HVG
A rendőrség szerint bűncselekmény nem történt, a feljelentőt meg sem keresték, és azt sem tudni, történt-e kihallgatás az ügyben.
HVG
Az énekesnő szerint a volt igazságügyi miniszter elképesztő elme volt, aki nagyon jó ügyekért állt ki.
HVG
Pop Mert közéleti szerepvállalásra készül, Varga Juditot pedig felszólította, hogy mondjon le a pozícióról.
HVG
Orbán Viktor korábbi állítását is kétségbe vonva helyezte új megvilágításba Lázár János közlekedési miniszter a kegyelmi botrányt Kaposváron kedden. Azt mondta, hogy Varga Judit az igazságügyi tárca vezetőjeként egyszerűen összekevert két iratot. Két nappal később Nagykanizsán a HVG kérdésére már másként emlékezett erre. A fórumon lényegében elismerte, hogy hiába ígérgettek beruházásokat a városnak. Helyszíni beszámolónk.
A 2024 februári kezdeményezésnek köszönhetően már 16 fiatalnak tudtak segíteni, kinek lakással, kinek a tanulmányai támogatásával, vagy a jogosítvány megszerzésében.
HVG
Több mint egymilliárd forintért vett az államtól egy balatoni üdülőt a Balog Zoltán püspök vezette Dunamelléki Református Egyházkerület – tudta meg a HVG. Az egyház anyagi helyzetéről árulkodhat, hogy a vételhez nem kellett jelzálogjogot bejegyeztetni. Igaz, az utóbbi években annyi ingatlant kaptak ajándékba, hogy már az is szokatlan, hogy egyáltalán fizetniük kellett.
Milyen érzés volt megírni és leforgatni egy, a közelmúlt legnagyobb politikai botrányára megdöbbentő módon emlékeztető történetet még az ügy kirobbanása előtt? Miért fontos, hogy a toxikus maszkulinitás mellett jótékony férfienergiákról is beszéljünk? Az Ezüst Medve-díjas Fliegauf Bencével új filmje kapcsán különös szinkronicitásokról, a kísérleti filmezés szépségeiről és Karlovy Vary-i fesztiválélményeiről is beszélgettünk.
Az építési és közlekedési miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról, a Pride sikertelenségéről és arról, hogy miért napolták el az ellehetetlenítési törvényjavaslat megszavazását.
hvg.hu
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni, mert időbe telik, mire újra feltöltik pénzzel.
Sorra jönnek a reakciók a fideszes politikusoktól, amelyekben biztosítják a Magyar Pétert képződménynek nevező volt igazságügyi minisztert, hogy mellette állnak.
HVG
Egy évvel a kegyelmi botrány után is trükköznek a számokkal a gyermekvédelemben, hogy Orbán Viktor elmondhassa, az ellátás rendben van, vállalható az állami gondozás állapota. A családjukból kiszakadó gyermekek ezt először a túlzsúfolt, eszköztelen befogadóotthonokban tapasztalják meg.
A volt igazságügyi miniszter és az Állami Számvevőszék elnöke az Alpokból biciklizett a tenger felé.
hvg.hu
Egy temesvári pódiumbeszélgetésen vett részt, ahol arról is kérdezték, mi volt a legnehezebb államfői feladata. „Ha stílusos akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a kegyelmi jogkör gyakorlása. És ez nem áll messze a valóságtól” – válaszolta Novák.
hvg.hu