Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kivonulás

Földes Márton hvg360

Parttalan orosz jelenlét: a Kreml küldöttei Szíria új uránál kopogtatnak

Moszkva megtartaná a szíriai orosz bázisokat, miközben az ottani katonai kontingens már összecsomagolt, és a távozás véglegesnek tűnik. Az oroszok több helyre is átköltözhetnek, ám Tartusz kikötőjének elvesztése csapást mér Putyin globális geostratégiai ambíciójára, akárhol is talál új bázist.

Kacskovics Mihály Béla - Serdült Viktória Itthon

Tagadják a Soros-alapítványok, hogy kivonulnának az EU-ból, de így is ráhozták a frászt a civilekre

Nem érte nagy meglepetésként az érintett civil szervezeteket, hogy a Soros György alapította Nyílt Társadalom Alapítványok átszervezik tevékenységüket, és ezzel együtt a tervek szerint jelentősen szűkülnek támogatási lehetőségeik is. Van, aki a hálózati tudásmegosztás elvesztésétől tart, más szerint az alapítványokban dolgozó kivételes szakemberek elvesztése a legfájóbb. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója mindenesetre csak akkor hiszi el a hírt, amikor „az utolsó Soros-katona is kivonult Magyarországról”.

Sztojcsev Iván Vállalkozás

Ezernél is több cég hirdette meg Oroszország elhagyását, azóta volt, amelyik meggondolta magát - de mi a helyzet a magyarokkal?

Közel 1600 megvizsgált vállalat közül 225 üzletel úgy Oroszországgal, mint ha semmi bojkottra okot adó dolog nem történt volna ott az elmúlt másfél évben, köztük néhány magyar is. Voltak cégek, amelyek látványosan meghirdették a kivonulást tavaly, majd mégis maradtak. Valójában nem egyszerű elmenni onnan, de ahogy ezernél is több vállalat példája mutatja, nem is lehetetlen.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Euróban kapja fizetését egy állami cégvezető

Euróban kapja fizetését egy állami cégvezető

Megbénult a badacsonytomaji önkormányzat, mert a képviselők többségének köztartozása van

Megbénult a badacsonytomaji önkormányzat, mert a képviselők többségének köztartozása van

Hétórás munkanap jöhet Montenegróban, csak nincs, aki ledolgozza

Hétórás munkanap jöhet Montenegróban, csak nincs, aki ledolgozza

A magyarok harmada nem bízik se Orbánban, se Magyarban, a választás azon fog múlni, ki a hangosabb

A magyarok harmada nem bízik se Orbánban, se Magyarban, a választás azon fog múlni, ki a hangosabb

Holland hírszerzés: Oroszország által támogatott csoport törte fel a rendőrség és a NATO hálózatait

Holland hírszerzés: Oroszország által támogatott csoport törte fel a rendőrség és a NATO hálózatait

Hamvay Péter: Kiégett a félelemrelé

Hamvay Péter: Kiégett a félelemrelé

Ritka madár bukkant fel a Paksi ürgemezőn

Ritka madár bukkant fel a Paksi ürgemezőn

A szlovák környezetvédelmi minisztériumot nem zavarja, ha medvehúst szolgálnak fel az éttermek

A szlovák környezetvédelmi minisztériumot nem zavarja, ha medvehúst szolgálnak fel az éttermek

Rendőrségi razzia volt egy illegális autós rendezvényen Székesfehérváron

Rendőrségi razzia volt egy illegális autós rendezvényen Székesfehérváron

A címlapról ajánljuk