Ideje van a kaddisnak – állítja kiállításán ifj. Szlávics László szobrászművész
Az emlékezés és az emlékeztetés témáját járja körül a frissen megnyílt tárlat.
Az emlékezés és az emlékeztetés témáját járja körül a frissen megnyílt tárlat.
Andy Warhol és Bob Dylan Magyarországon még nem látott grafikai munkáit mutatja be két kecskeméti kiállítás.
Budapesten maradt, illetve New Yorkba emigrált magyar holokauszttúlélők portréi láthatók két fotóművész, Bácsi Róbert László és Hermann Ildi közös tárlatán. A képeket megrázó életútinterjúk egészítik ki.
Természettudományos és muzeológiai vizsgálatok során igazolták, hogy a Néprajzi Múzeum Zoom című állandó kiállításában látható ritka mozaik maszk eredeti azték kori lelet, közép-mexikói, valószínűleg mixték mesterek munkája, valódi türkiz berakással.
Állatvédők szólaltak fel a világ egyik legnevesebb kortárs művésze, Damien Hirst installációja ellen. Hirst rengeteg művéhez darabolt fel vagy használt állattetemeket.
Szenvedély, kitörő öröm, frusztráció és igen, akár düh, vagy félelem. Minden fontos és megmutatható. Kiállítás a Deák Erika Galériában.
Szakemberek megvizsgálták a képet, a múzeum pedig közleményt adott ki az esetről.
Próbálj jó anya lenni, hirdeti egy izgalmas és szokatlan kiállítás egyik művének címe. De mi az, hogy jó anya, és egyáltalán, mit tesz a nővel az anyaság? És hogy jön ide a NER meg a Fidesz óriásplakátjai?
A látogatók Jean-Michel Basquiat műveit akarták megnézni.
Tízmilliárd forintból, tizenöt hektáron épült fel a szentendrei Skanzen eddigi legnagyobb vállalkozása, az Erdély tájegység, ahol működő kávéház, posta, patika, nyomda, üzletek és jeleneteket előadó színészek idézik fel az elmúlt századforduló polgári világát is.
A tudomány és a művészet határterületeiről mutat be változatos alkotásokat a pécsi m21 Galéria.
Most a mester több olyan kiemelkedő munkája is látható, amely 2004-es budapesti tárlatán még nem szerepelhetett, mert azóta került elő.
Hiába volt az ellenállás, az Orbán-kormány által kiharcolt Liget-projekt részeként elkészült a Néprajzi Múzeum, és a korábbi ígéretek ellenére a még eltervezett épületeket is fel fogják húzni a Városligetben.
A traumafeldolgozás módjáról kaphatunk képet a Ludwig Múzeumban, ahol a befogadó is részévé válhat az alkotásnak.
A 96. percben szabadultak el az indulatok a pályán.
Nem csak a Balaton partján közszemlére tett autókat néztük meg a Balatonfüred Concours d'Elegance első napján, hanem a rejtett kincseket felvonultató garázsba is bekukkantottunk.
Akinek az ereiben csak egy kevéske benzin is folyik, annak a hétvégén érdemes elugrania Balatonfüredre.
A Nemzeti Galéria új kiállítása a magyar art deco révén komplex módon mutatja be a két világháború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát.
Hieronymus Bosch festményei attól olyan hátborzongatóak, hogy a középkor emberének a rémlátomásait ábrázolják a reneszánsz ember tudásával – a Szépművészeti Múzeum július 17-ig látogatható kiállítása a rejtélyes művész nyomába ered.