#Kolozsvár

Egy romániai tanár elmagyarázta, miért érték el három hét alatt azt, amit itthon másfél év alatt sem sikerült

Fel sem merült, hogy az iskolájából ne csatlakozzon mindenki a sztrájkhoz, még az igazgató is támogatta a tiltakozást, mondta hvg.hu-nak adott interjújában Lukács János kolozsvári gimnáziumi tanár, a sikeres romániai tanártüntetések résztvevője. „Szomorú vagyok a magyarországi eseményeket látva", mondta arról, hogy míg Romániában a pedagógusok a három hétig tartó sztrájkkal és tüntetésekkel elérték, hogy lényegesen megemeljék az ottani tanárfizetéseket, a magyar parlament a szakszervezetek, diákok, szülők és ellenzéki politikusok tiltakozása ellenére a napokban elfogadta a státusztörvényt.


„Tisztelem a románok nyitottságát felénk” – Pál Emőke Erdélyről és Magyarországról, zaklatásról és tanításról

A Magasságok és mélységek című filmben ő játszotta Erőss Zsolt hegymászó özvegyen maradt feleségét: a szerepért azóta is újabb és újabb díjakat kap, de nem tudja, vajon jelent-e ez majd előrelépést a pályáján. Pál Emőkével arról is beszélgettünk, romániai magyar színészként miért nem akar Magyarországra költözni, és miért nem akart elmenekülni a román nyelv elől. Interjú.