Három évnél idősebb gyerekeket is beoltanak Kínában
Kínában azt tervezik, hogy az év végéig elérik az egymilliárd beoltottat.
Kínában azt tervezik, hogy az év végéig elérik az egymilliárd beoltottat.
MTI
A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések, a gazdasági bizonytalanság, a globalizáció, az iszlám terrorizmustól való félelem és a menekültválság együttes hatására Nyugat-Európa sok országában megnőtt a szélsőséges pártok támogatottsága. Ebben a helyzetben egyesek könnyen radikalizálódnak.
Vértessy Péter / Brüsszel
Hatszáz alatt a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma.
hvg.hu
Eddig 60-70 vizsgálatot végeztek, amiben a T-sejtes védelmet nézték.
hvg.hu
A teljes keretet és stábot letesztelték azután, hogy kiderült: a spanyolok egyik játékosa megfertőződött.
MTI
Két városban enyhén növekedett a vírus örökítőanyagának koncentrációja.
hvg.hu
Az infektológus szerint jó átoltottságú európai országokba nyugodtan elutazhatnak a beoltott magyarok.
hvg.hu
A Szputnyikkal és a Sinopharmmal oltott magyarok is beléphetnek az országba.
MTI
MTI
hvg.hu
Közép- és Kelet-Európában, valamint Izraelben a Medison Pharma hozhatja forgalomba az oltóanyagot.
hvg.hu
A Pedagógusnap alkalmából az Eötvös szobornál tartott megemlékezést a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
hvg.hu
A több, mint 3 perces felvételnél számos ismert színművész közreműködött.
hvg.hu
A jogszabály szerint az orvosok kérhetnek pénzt az utazáshoz szükséges oltásigazolásokért és ők döntik el, mekkora összeget.
hvg.hu
A Semmelweis Egyetem rektora szerint nyár végére akár el is tűnhet a járvány.
MTI
A matematikus, pszichológus, publicista szerint a járvány olyan, mint egy bombariadó.
hvg.hu
A korábbi amerikai elnök a vírusszakértőt „nem jó orvosnak, de jó reklámozónak” nevezte.
hvg.hu
Majdnem 4 millió ember megkapta a második oltását is.
hvg.hu
A járvány csendesülése ellenére is szükség lehet még a maszkokra.
A pénzügyi szakember szerint gazdasági hatása is lesz annak, ha tényleg olyan gyorsan terjed az újabb variáns, mint ahogy most látszik.
hvg.hu
Előbb saját használatra, aztán exportra szánják.
MTI