Új koronavírusos esetek után szigorítanak Pekingben
Az ott élőket arra szólították fel, hogy csak nagyon indokolt esetben hagyják el a kínai fővárost.
Az ott élőket arra szólították fel, hogy csak nagyon indokolt esetben hagyják el a kínai fővárost.
MTI
A vakcinát immár az idősek számára is biztonságossá nyilvánították.
hvg.hu
A fertőzés pontos forrását még nem sikerült felderíteni, de a Télapó biztosan koronavírusos volt.
hvg.hu
Horst Seehofer úgy látja: az oltásnak önkéntesnek kell maradnia, az állam pedig nem gyámkodhat a polgárok felett.
MTI
MTI
hvg.hu
Az elhunytak közül tízen háziorvosként dolgoztak.
hvg.hu
Folyamatosan oltják a Dél-pesti Centrumkórház egészségügyi dolgozóit a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinával, és eddig senkinél nem jelentkeztek egészségügyi problémák.
MTA
És nincs egészségkárosító hatása, tette hozzá a Semmelweis Egyetem rektora.
MTI
És nem érintkeztek fertőzött emberrel sem.
MTI
6 072 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 467-en vannak lélegeztetőgépen.
hvg.hu
Az oltóanyag szállítása december végéig, majd a következő hónapokban heti rendszerességgel folytatódik.
MTI
A világon összesen már csaknem kétmillió halálos áldozatot követelt a járvány.
MTI
Kiürült szombatra az a délkelet-angliai átmeneti kamionparkoló, ahol a héten több ezer kamion torlódott fel, miután Franciaország a gyors terjedésű új koronavírus-változat angliai feltűnése után először megtiltotta, majd negatív koronavírusteszthez kötötte az átkelést.
MTI
Moszkvában klinikánként átlagosan 14 embert oltanak be a Szputnyik V nevű orosz koronavírus-oltással. Az alacsony szám nem annak a következménye, hogy nincs elég oltóanyag, a valódi ok inkább az, hogy az orosz főváros lakói a jelek szerint nem nagyon hisznek a nem megfelelően letesztelt vakcinában.
14 millió amerikai munkanélküliségi segélye csökken azt követően, hogy Donald Trump nem volt hajlandó aláírni a Covid–19-járvány gazdasági hatásait csökkenteni hivatott legújabb törvényt. Az elnöki „nem” másik következménye az lehet, hogy a finanszírozás hiánya miatt a kormányszervek harmadának le kell állnia.
hvg.hu
Gurbanguly Berdimuhamedow türkmén elnök szerint az édesgyökér a koronavírus okozta betegségek hatásos ellenszere. A személyi kultuszt kiépített politikus korábban a szíriai rutafűre esküdött.
hvg.hu
A Linde Gáz Magyarország Zrt. nemzeti létfontosságú vállalatként kiemelt szerephez jutott a koronavírus elleni küzdelem első hullámában: szombaton a vakcina szállításával segített a katasztrófavédelmi hatóságnak – áll a cég közleményében.
hvg.hu
Az orosz hatóságok szombaton jóváhagyták, hogy hatvanévesnél idősebb polgároknak is beadják az orosz koronavírus-vakcinát, a Szputnyik V-t.
hvg.hu
Mivel Kína eredményes választ adott a koronavírus-járványra, az ázsiai ország gazdasága még az évtized vége előtt, 2028-ban lehagyja az amerikai gazdaságot.
hvg.hu
Tűz ütött ki egy kairói magánkórház intenzív osztályán szombaton, legalább hét koronavírus-fertőzött életét vesztette, többen megsérültek - közölték egyiptomi hivatalos források.
MTI
Az elmúlt 24 órában 29 258 új fertőzést és 567 halálesetet regisztráltak, így az országban a járvány kezdete óta 3 021 964 fertőzésről tudnak, beleértve 54 226 halálesetet.
MTI