Újabb betegcsúcs Olaszországban
Minden korábbinál többet, 10925 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak szombaton Olaszországban. Pénteken is sok – 10010 – volt az újonnan nyilvántartásba vett vírushordozók száma.
Minden korábbinál többet, 10925 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak szombaton Olaszországban. Pénteken is sok – 10010 – volt az újonnan nyilvántartásba vett vírushordozók száma.
hvg.hu
A koronavírus-járvány után már nem ugyanazokba az irodákba fog visszatérni az alkalmazottak többsége. Az ingatlantulajdonosok és a munkaadók készen állnak az áttervezése: egyebek mellett a szellőztetés javítására, illetve a fenntartható építőanyagok használatára.
hvg.hu
Szombaton ismét 15 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Oroszországban, ahol a pandémia kitörése óta pénteken emelkedett először e fölé az egy nap alatt bejegyzett vírushordozók száma. Az országban 1,4 millió esetet tartanak számon, a halálos áldozatok száma szombaton átlépte a 24 ezret.
hvg.hu
Helyi népszavazásokat indítanának a települések országszerte azért, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásait kezelő európai uniós segélyalap legalább felét az önkormányzatok kapják meg lakosságszám-arányosan – jelentette be Budapest főpolgármestere.
MTI
Az orvosok szerint kritikus a helyzet a szlovén kórházakban az intenzív ellátásra szoruló koronavírus-fertőzöttek számának növekedése miatt, miközben szombatra ismét megdőlt a korábbi csúcs az egy nap alatt regisztrált új fertőzöttek számában.
MTI
A német kancellár szerint a következő hetekben dől el, hogy milyen lesz a karácsonyuk.
MTI
A vérplazmakezelés sok súlyos páciensnél meggátolja az állapotromlást és azt, hogy a betegek intenzív osztályra kerüljenek – jelentette ki a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója szombaton a közmédiának nyilatkozva.
MTI
Az országos tesztelés úgy zajlik majd, mint egy választás.
hvg.hu
Alexander Schallenbergnek nincsenek tünetei. Elővigyázatosságból szombaton az összes osztrák kormánytagon elvégzik a koronavírus-tesztet.
MTI
Hasonlóan kell eljárni minden olyan elhunytnál is, akinél csak a fertőzés gyanúja merült fel.
hvg.hu
Az egyelőre nem világos, hogy a gyógyultak mennyi idő múltán lesznek ismét fogékonyak a fertőzésre.
hvg.hu
Milos Zeman államfő rendkívüli televíziós beszédben fordult az ország lakosságához péntek este.
MTI
Ez eddig a legnagyobb növekmény a regisztrált fertőzöttek számában egyetlen nap alatt.
hvg.hu
A győri megyéspüspök a keresztény orvosokat megkímélné attól, hogy abortuszt végezzenek. A Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt arról is, hogy a járvány idején nem szeretnénk a templomokat bezárni.
hvg.hu
Ezen kívül kötelezővé tennék a karanténapplikáció telepítését mindenkinek, akinek van okostelefonja, egy új törvényjavaslat értelmében.
hvg.hu
Hosszú lehet a brit gazdaság kilábalása a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesésből.
MTI
Az Európai Bizottság elnöke után a finn kormányfő is távozott a brüsszeli EU-csúcsról, miután kiderült, hogy találkozott egy koronavírus-fertőzöttel.
hvg.hu
Már tízezer fölött van a napi fertőzöttek száma, igaz nagyon sokat tesztelnek, és a halálozások száma sokkal alacsonyabb, mint tavasszal.
hvg.hu
Várhatóan csak november második felében kéri majd koronavírus-oltásának rendkívüli engedélyezését a Pfizer. A cég vezetése korábban október végére jósolta a vakcina elkészültét.
hvg.hu
A brit Temcover biztosító felmérése szerint az ottani autósoknak csupán kis százaléka visel maszkot annak ellenére, hogy sokan idegeneket is felvesznek útjuk során.
hvg.hu