Majdnem 5 millió fertőzött világszerte, közel 1,9 millióan meggyógyultak
Csak az Egyesült Államokban több mint másfél millióan fertőződtek meg.
Csak az Egyesült Államokban több mint másfél millióan fertőződtek meg.
MTI
Nem várt a kormány a jövő hétig a döntéssel, pedig az államtitkár szerda délután még erről beszélt.
hvg.hu
Már 3641-en fertőződtek meg hazánkban, világszerte pedig már 5 millióan. Az Egyesült Államokban százezerhez közelít a halálos áldozatok száma. Koronavírus-hírek percről percre a hvg.hu-val.
hvg.hu
27-en vannak lélegeztetőgépen.
hvg.hu
Kurokava Hiromu újságírókkal játszott.
MTI
18 államban legalább 10 százalékkal emelkedett az új fertőzöttek aránya.
MTI
Miközben több országban visszaszorulóban van a járvány, minden eddiginél többen betegedtek meg 24 óra alatt.
unknown
A tranzitutasok beléptetésének feltétele, hogy alávetik magukat egészségügyi vizsgálatnak, koronavírus-fertőzés gyanúja nem állapítható meg, valamint rendelkeznek a schengeni határellenőrzési kódexben előírt beutazási és továbbutazási feltételekkel.
hvg.hu
Személyesen is találkozni akar a G7 csoport csúcsértekezletén az állam-, illetve kormányfőkkel Camp Davidben.
MTI
Athén már június 15-től fogad külföldi repülőjáratokat.
hvg.hu
A Koronavírus-kutató Akciócsoport vezetője szerint, amíg karanténban ültünk, addig kevés esélyünk volt arra, hogy elkapjuk a kórt. A vírus köztünk cirkulál.
hvg.hu
A regisztrált fertőzöttek száma 416-tal nőtt 24 óra alatt, összesen pedig már elérte a 232 555-öt.
MTI
Mind a Nemzeti Pedagógus Kar, mind a Pedagógusok Szakszervezete üdvözli a kormány döntését az oktatási intézmények megnyitásáról. Azért maradtak még kérdőjelek.
Windisch Judit
Windisch Judit
Joó Hajnalka
A kutatócsoport szerint a fertőzött sportolók közül csupán egynél alakult ki védettség, így a többiek újra elkaphatják a kórt.
hvg.hu
Az ország már a harmadik helyen áll a fertőzöttek számát illetően.
MTI
Vakcina helyett szájon át bevehető gyógyszer lehet a megoldás a koronavírus-járványra – legalábbis a kínai kutatók szerint. Az egereken már tesztelt új gyógyszer elvileg hatékony, de egyelőre azt sem tudni, sikerülne-e megismételni az elért eredményeket.
hvg.hu
Hollandiában feltehetően nyércek fertőztek meg egy férfit az új típusú koronavírussal, a beteg egy nyérctenyészet alkalmazottja – közölte Carola Schouten mezőgazdasági miniszter a parlamenthez intézett, szerdán ismertté vált levelében.
MTI
MTI
hvg.hu
Kellemetlen pillanatokat okozott az Orbán-kormánynak két Facebook-felhasználó rendőri előállítása. Mégsem valószínű, hogy véletlen rendszerhibáról lenne szó: ahhoz nagyon is hatékonyan hallgattatja el a hatalom a kritikusait és fegyelmezi Zuckerberg birodalmát – írja e heti számában a HVG.
HVG
A gazdasági és társadalmi nyomás alatt az európai országok nekiláttak a határaik megnyitásának, az idegenforgalom beindításának, de a turistákat az óvatosság és az egységes módszer hiányát mutató intézkedések káosza még visszatarthatja.
hvg360