Éledezik a Wizz Air, májusban már 16 útvonalon repülnek Budapestről
A debreceni bázis újraindulása viszont csak júniusban várható.
A debreceni bázis újraindulása viszont csak júniusban várható.
hvg.hu
Míg sokan attól tartanak, hogy az átállás a nettó nulla kibocsátású gazdaságra munkahelyek megszűnését eredményezné, ennek éppen a fordítottja igaz.
hvg.hu
A cél, hogy a korlátozások a gazdaság újraindítása a járvány elleni védekezés következő fázisban a kellő megalapozottsággal mehessen végbe.
hvg.hu
A donorjelöltek a járványhíreket közlő kormányzati tájékoztató oldalon is jelentkezhetnek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az Európai Unió pillérei közül legalább kettőt, a munkaerő és az áruk szabad mozgását is veszélyezteti a járványhelyzet. Vagy sikerül megtartani ezeket, vagy vége a közösségnek. Egyelőre előbbi a valószínűbb.
Fokasz Oresztész
Fokasz Oresztész
Kovács Gábor
Április 20-tól kezdték el a korlátozások fokozatos lazítását az országban.
MTI
Az ötödik egymás utáni napon maradt 400 alatt a halálozások száma.
hvg.hu
Több esetben a rendőrség nyomoz.
hvg.hu
A miniszter szerint azért tudunk segíteni, mert mi maszkokat vettünk Kínától, és már gyártunk is itthon.
hvg.hu
Erről Schanda Tamás, az Inoovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára beszélt a testület keddi tájékoztatóján. Az országos tisztifőorvos pedig azt mondta, minden bizodalmuk megvan abban, hogy eljön az egyensúlyi helyzet, amikor nem növekszik majd jelentősen az új fertőzöttek száma.
hvg.hu
Több intézkedéssel védi a kormány azokat a munkavállalókat, akik például kemoterápián estek át, operálták őket, baj van a tüdejükkel, a veséjükkel, vagy éppen magas a vérnyomásuk.
A jövő héttől fokozatos enyhítések jönnek, ezért Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint várhatóan nőni fog a fertőzöttek és a súlyos betegek száma. Ha pedig a járvány túllépne az előre meghatározott mértéken, akkor ismét szigorítások következnek.
hvg.hu
Szigorú biztonsági előírások mellett kezdtek újra dolgozni a Mercedes magyar gyárában.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A speciális épületből nem tud kiszabadulni a vírus, a kiegészítő konténereket katonák építik.
hvg.hu
A szervezőbizottság vezetője szerint törölni kell a játékokat, amennyiben a világjárvány jövőre is kitart.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Dr. Lorna Breen apja azt mondja: a lánya is a járvány áldozata ugyanúgy, mint a betegek.
hvg.hu
Mindössze 0,1 százalékponttal nőtt a munkanélküliség márciusban, de nincs minek örülni: az 56 ezer ember közül, aki elveszítette az állását, csak 2 ezren minősülnek hivatalosan munkanélkülinek. Ráadásul az igazán rossz számok valószínűleg csak akkor jönnek, amikor már az áprilisi adatokat is közzéteszik.
hvg.hu
A koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt annyival kevesebbet kellett márciusban a járóbeteg- és a szakellátásra költeni, hogy több tízmilliárd forinttal apadt a kórházak adóssága.
hvg.hu
A gyógyultak száma közelít a 900 ezerhez.
hvg.hu
hvg.hu
MTI