A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A tocilizumab nevű készítményt artritiszes betegek kezelésére használják, de a tesztek alapján a súlyos állapotban lévő COVID-19-pácienseken is segít. A kúrát alkalmazó francia orvosok már tájékoztatták a WHO-t a felfedezésről és a bizonyítékaikról.
Az immunrendszer válaszreakcióit befolyásoló tocilizumab nevű gyógyszer hatékonynak bizonyult a súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzöttek esetében egy egyelőre még nem publikált francia tanulmány szerint.
A tocilizumabbal végzett kezelés jelentősen lecsökkentette a lélegeztetőgépre szorulók és az elhunytak arányát azokhoz képest, aki a hagyományos kezelést kapták
– közölték a párizsi szakemberek. Azt is jelezték, hogy az első komparatív kísérletről van szó, amely bebizonyította a kezelés klinikai hatékonyságát a súlyos gyulladásban szenvedő COVID-19-es betegek esetében.
A hivatalos eredményeket a kísérletet végző párizsi orvosok néhány héten belül teszik közzé egy tudományos lapban. A párizsi közkórházak igazgatósága ugyanakkor "közegészségügyi megfontolásokból" az eredmények nyilvánosságra hozatala mellett döntött, miután az egész világot érinti a járvány. A dokumentumokat a francia egészségügyi hatóságokhoz, valamint az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) is eljuttatták.
A Roche gyógyszergyár által forgalmazott tocilizumabot eredetileg artritiszes betegek kezelésére használják.
A szer az immunrendszer válaszreakcióit befolyásolja, gátolja az immunrendszer működéséért felelős egyik fehérje receptorát. Sok COVID-19-es beteg olyan eltúlzott immunválasz (citokinvihar) miatt hal meg, amely a beteg szerveit, elsősorban a tüdőt, a szívet és a vesét fenyegeti. A tocilizumab a remények szerint ilyen immungátló szer lehet a COVID-19 súlyosabb eseteiben.
A klinikai kísérletet 13 párizsi közkórházban 129 olyan koronavírusos betegen végezték el, akik súlyos tüdőgyulladásban szenvedtek és oxigénellátásra szorultak.
A fertőzötteknek csak alig 5-10 százaléka tartozik ebbe a profilba, de ők azok, akiknél a legjelentősebb a kockázata annak, hogy lélegeztetőgépre is szükségük lehet vagy pedig belehalnak a betegségbe – mondta Xavier Mariette, a tanulmány egyik szerzője a francia hírügynökségnek.
[Animáció: Egészen félelmetes, mit művel a tüdővel a koronavírus]
A kísérletben résztvevők fele egy vagy két tocilizumab-injekciót kapott a hagyományos kezelésen (oxigén, antibiotikumok, véralvadásgátlók) kívül, míg a többiek kizárólag a standard kezelést kapták. Két hétig tartották megfigyelés alatt őket az első eredmények érdekében, és azóta is megfigyelik őket a következtetések megerősítésére.
A kutatók szerint eddig egyiküknél sem jelentkeztek olyan mellékhatások, amelyek a tocilizumabnak lennének betudhatók.
A tocilizumab ára jelenleg 800 euró, kb. 286 ezer forint injekciónként, ami nagyon jelentős, de olcsóbb, mint egynapi kórházi ellátás egy intenzív osztályon – hívta fel a figyelmet a párizsi közkórházak igazgatósága.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Hat kültéri medencét és az Ellipsumot is megnyitják a szezonra.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.