Megfelelt az oroszoknak a szerb Szputnyik V, kezdődhet a tömeggyártás
A tömeges előállítás három héten belül megkezdődik.
A tömeges előállítás három héten belül megkezdődik.
Soha nem mondták kevesebben az Omninbusz kutatássorozat történetében azt, hogy gyakoribb kézmosással védekeznek a járvány ellen, mint ahányan májusban.
Eddig tíz országgal állapodott meg Magyarország az oltottak szabad utazásáról.
Emelkedik a regisztrált új fertőzöttek száma a hét elejéhez képest, de még mindig jóval alacsonyabb a múlt heti értéknél.
Az a 40 ezer adag vakcina, amit Szijjártó Péter május első felére ígért Csehországnak, még mindig nem ért oda.
Az egészségügyi szakértő szerint gond lehet a rehabilitációs osztályokon, mert ott továbbra sincs elég ágy.
A vendégek oltási igazolvánnyal, a korábbi koronavírusos betegségüket bizonyító orvosi papírral vagy negatív teszttel léphetnek be az egységekbe.
Azok kaphatnak újabb dózist, akiknél nem alakult ki megfelelő immunitás.
A négyfős csoport Lettországból utazott 26 órát az 50 eurós orosz vakcina miatt, három hét múlva jönnek a második adagért.
A miniszterelnök közölte a kormány oltási statisztikáját.
A Nagy-Britanniába való beutazáskor koronavírustesztet kell csináltatniuk, és tíz napra karanténba kell vonulniuk azoknak, akik az érintett kategóriába tartozó országból érkeznek.
Az ausztrál és amerikai kutatók által kifejlesztett terápia célzottan pusztítja el a vírus genetikai állományát.
A képviselő azt akarta megtudni, milyen kritériumok alapján sorolnak valakit a koronavírus áldozatai közé.
A lap úgy tudja, hogy a kormány az oltások számához köti az ingyenes parkolás eltörlését.
A férfi részegen próbált megütni egy beteghordót a kórház koronavírusos betegeket ellátó részlegén.
A férfi a rendőrség szerint állig fel van fegyverkezve, rakétavető is van nála.
Hamarosan elfogy viszont a Szputnyik V vakcina az oltópontokról.
Biztató a számok csökkenése az infektológus szerint.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az unió állásfoglalásai túlságosan egyoldalúak, de kikérte magának az őt ért korrupciós vádakat is.
A koronavírus miatt sokaknak megváltozott vagy elveszett a szaglása. Az érintettek egy részének ez a fertőzést jelző első, esetenként egyetlen tünete, nagy számban vannak azonban olyanok is, akiknél a betegség után is megmarad a panasz. A Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján is megnőtt az ilyen problémával jelentkezők száma, nekik a poszt-Covid Szaglás Ambulancián igyekeznek segíteni.