Vakcinakutatókat támadtak meg szerte a világban orosz és észak-koreai hackerek
A Microsoft jelentésében nem említ konkrét neveket, csak annyit, hogy a világ több pontján is érzékelhető volt a kiberbűnözők akciója. Európai központokat is támadtak.
A Microsoft jelentésében nem említ konkrét neveket, csak annyit, hogy a világ több pontján is érzékelhető volt a kiberbűnözők akciója. Európai központokat is támadtak.
A webáruházak kínálatára is hatással van a járványhelyzet.
A Pfizer-BioNTech cégek szerint 300 millió embernek kellene beadni új vakcinájukat, ugyanis már ezzel is érezhető módon csökkenne a járvány terjedése. De az idáig vezető út hosszú, akkor is, ha az oltás jól működik.
A brit miniszterelnök egyszer már átesett a koronavírus-fertőzésen.
A milánói rákkutató intézet kutatása szerint már 2019 nyarán voltak koronavírusos betegek az országban. Kemenesi Gábor víruskutató szerint azonban ez nem nagyon valószínű.
Csehországban a hét végén tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, szombaton 4199 új igazolt fertőzést szűrtek ki, ami ezen a héten a legalacsonyabb szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel közölt adatokból.
Az idei év még kemény lesz az eddigi legbiztatóbb koronavírus-védőoltás egyik atyja szerint.
A magyarországi települések 85 százalékában találtak koronavírussal fertőzött személyt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az országban mindenhol jelen lehet a vírus - mondta az országos tisztifőorvos vasárnap.
De természetesen nem csak ezért intézkedtek, csak szombaton 530 esetben kellett fellépniük. Többnyire mindenki elismeri, ha hibázott, így megússzák figyelmeztetéssel.
Tízen haltak meg a tűzben, Catalin Denciu próbálta menteni őket.
Horvátországban és Szlovéniában is nőtt a kórházi kezelésre szoruló új koronavírusos betegek száma - derült ki a válságstábok vasárnapi jelentéséből.
Azt tettük, amit tennünk kellett. Így lettünk hősök.
Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje pozitív lett, így az esti, Szerbia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen Gera Zoltán irányítja majd a pálya széléről a magyar labdarúgó-válogatottat.
Hiába kísérleteznek többféle vakcinával már embereken, a koronavírus ellenszerének kutatásából továbbra is kihagyhatatlanok az állatok. Erre négy emlősfajt találtak a legalkalmasabbnak.
A sürgősségi ellátás is "rendkívül korlátozott".
Az egészségügyben dolgozók, látván a járványügyi helyzetet, szinte biztos, hogy kihozzák magukból a maximumot - mondta az egészségügy teljesítőképességéről a Semmelweis Egyetem (SE) rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A tesztek 15 százaléka pozitív lett, a járvány nem csitul.
Az adókönnyítéssel a kormány számításai szerint ötmilliárd forintot hagy a vállalkozásoknál.
A világon 53 882 949 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 310 732, a gyógyultaké pedig 34 684 262 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.