Váltóhiba miatt késnek a vonatok a Déli pályaudvart érintő vasútvonalakon, több járat teljesen ki is marad
A történtek miatt a székesfehérvári vonalon most helyjegy nélkül is lehet az IC-ken utazni.
A történtek miatt a székesfehérvári vonalon most helyjegy nélkül is lehet az IC-ken utazni.
HVG
Narancs riasztásban ne induljon útnak, aki nem muszáj - kérik. Az egészségügyi intézményeknek pedig azt jelezték, fontolják meg a kúraszerű ellátásban részesülők fekvőbeteg-ellátását.
HVG
Vasárnaptól február végéig jönnek nagy változások a Keleti pályaudvar közlekedésében, mindenkit arra kér a MÁV, nézzen rá a menetrendre, mielőtt útnak indul.
HVG
Közzétette a MÁV és a Volán, mire érdemes készülniük azoknak, akik vasárnap utaznának. Az Útinform szerint a közutak járhatóak, de érdemes figyelni, és a hófúvás bezavarhat.
HVG
A MÁV január 12-én elkezdi a Keleti pályaudvar 12. és 13. peronjának átépítését – ide érkeznek majd Belgrádból azok a kínai vonatok, amelyekről ősszel tudta meg a vasúttársaság, hogy nincs rajtuk lépcső.
HVG
A szakértő azt is megmutatja, milyen könnyű megcsúszni a havas úton.
HVG
A felsővezetékek jégmentesítése céljából folyamatosan járó villanymozdonyokkal, illetve készenlétbe helyezett dízelmozdonyokkal készül a MÁV az ónos esőre.
HVG
A katasztrófavédelem arra kéri az embereket, ahol ma jegesedés várható, senki ne induljon el otthonról, se járművel, sem gyalog.
HVG
HVG
MTI
Pénteken több helyen kell ónos esőre számítani, a fagyos utakra tekintettel a szakemberek azt kérik, aki teheti, ne hagyja el az otthonát.
HVG
HVG
MTI
Még január 7-én, az M1-es egyik bekötőútján akadtak rá a szabálytalanul várakozó kamionra.
HVG
A nő kilenc év után törlesztette tartozását.
HVG
A vasúti és autóbuszos közlekedés is akadozik pénteken, több helyen hosszabb menetidőre és késésekre kell számítani.
HVG
Teherautó és személykocsi karambolozott, a forgalmat a környező utcákba terelik.
HVG
Elsősorban az észak-balatoni vonal érintett, számos helyen pótlóbuszok szállítják az utasokat.
HVG
Az ország valamennyi Volán-buszjáratán a vonatjegyek is érvényesek, és a MÁV vonatain is elfogadják az autóbuszokra érvényes jegyeket.
MTI
Nyáron lép életbe az az új szabályozás, mely minden korábbinál szélesebb körű biztonsági alapfelszereltséget ír elő.
HVG
Összeszedtük, mit ír az Útinform, a MÁV, a BKK és a meteorológiai szolgálat.
HVG
Pedig húsz centi hó esett itt is, ott is.
HVG
Az előírások szerint mindenkinek kötelező rendesen letakarítani a járművet indulás előtt.
HVG
Lassan rendeződik a forgalom a kiadós havazás után.
HVG