Videó: A vonat előtt egy szarvas futott be egy olaszországi kisváros vasútállomására
A riadt állat épségben megúszta a mutatványt.
A riadt állat épségben megúszta a mutatványt.
HVG
Bankkártyával, Apple Pay-jel vagy Google Pay-jel is ki lehet fizetni a matrica árát.
HVG
Legutóbb novemberben kellett lezárni a német város repterét drónészlelés miatt.
HVG
A hirdetmény szerint a nyertesnek 44 hónapja lesz befejeznie a fejlesztéssel járó feladatokat.
HVG
A díjköteles útszakaszokat a rendszerátállás ideje alatt sem lehet ingyenesen igénybe venni.
HVG
Északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek az év legforgalmasabb időszakában.
MTI
Át kellett vizsgálni Ukrajnában a Transcarpathia és a Ruthenia nevű gyorsvonatokat csütörtökre virradó éjszaka.
HVG
„Furcsa, hogy az emberek lefényképezik a tilosban mások autóját, mintha azt mondanánk, hogy mostantól jelentsük föl egymást” – mondta Kern András, akinek erről a nyilasok és a házmesterek jutottak eszébe.
HVG
A környezetvédelmi szervezet üdvözli, hogy így kevésbé érheti majd meg településeken keresztül vezető utat választani.
HVG
Hadházy Ákos írt arról, hogy ködben csak 40 kilométer per óra lesz a megengedett sebesség a vonalon, mert bizonytalan, hogy a kínai biztosítóberendezés mikor kapja meg az engedélyt.
HVG
A kormányfő megosztotta a korábbi agrárminiszter bölcsességét, miszerint az a jó választás, amikor az emberek gőzölgő aszfalton mennek szavazni.
HVG
Orosz Tibor a közlekedés totális káoszára számít. A menet az M3-as felől érkezik, a végállomás a Hősök tere lesz.
HVG
Nem elég, hogy a gazdákat tömörítő szervezetet kihagyta az egyezkedésből, de Lázár János még azokat fuvarozókat is magára haragította az útdíjemeléssel, akikkel elvileg megállapodott.
HVG
Az idős nőt a fedélzeten nyilvánították halottá, éppen felszállás előtt.
HVG
A kormány ugyan megállapodott a fuvarozókkal a jövő évi útdíjemelésről, csak azokat a gazdálkodókat hagyták ki az egyeztetésből, akiknek ezt végső soron ki kell majd fizetniük.
HVG
Egyéb kérdésekben is egyezség született a felek között.
HVG
Az útdíjak jelentősen emelkednek, a közúti fuvarozók áraik emelése nélkül képtelenek tovább működni, de egyelőre azt sem tudják, pontosan mekkora emelést kellene elfogadtatniuk a megrendelőikkel. A szaktárca karácsony előtt két nappal ül le velük. Közben kivezetik a vasúti egyeskocsi-fuvarozás támogatását, ez 11 vasúttársaság 700 megrendelőjét érinti. Szintén nem tudni, mekkora lesz emiatt a vasúti áremelés, és hány megrendelő számára opció egyáltalán az ismeretlen mértékben dráguló közúti szállítás.
Hegyi Zsolt fel is sorolta, milyen felújításokat terveznek 2026-ban.
HVG
A minisztérium pluszgaranciát vár a Strabagtól, addig nem veszik át, így nem is nyitják meg az M30-as autópálya kijavított szakaszát.
HVG
A Magyar Közút veszi át a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató közfeladatait, piaci szolgáltatásai viszont megmaradnak. Amelyekhez épp passzolnak azok a cégek, amelyeket felvásárolhat. A kormányzati minősítésnek köszönhetően a GVH vizsgálata nélkül.
HVG