#Központi Nyomozó Főügyészség

Saját válaszaitól függhet Simon Gábor sorsa

Jó válaszokkal megúszhatja a felelősségre vonást Simon Gábor, az MSZP volt elnök-helyettese, akit szerdán helyeztek előzetes letartóztatásba. A Központi Nyomozó Főügyészség adócsalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítja, miután kiderült, hogy egy osztrák bankban több százezernyi dollárt és eurót tart külföldi számlán.


Simon-ügy: magas körökben pörgött az álkonzul

Bissau-Guinea egy nagyon szegény ország, ahol hatalmas a korrupció, így jó pénzért akár valódi útlevél is beszerezhető – véleményezte a Simon-ügy újabb fordulatát az afrikai helyzetet jól ismerő tiszteletbeli konzul. Suha György szerint a Simon Gábornak afrikai útlevelet szerző W. Tamás ügyleteiről korábban sokan tudtak, évek óta háborítatlanul űzte a tevékenységét.


Gyanúsított lett Meggyes Tamás fideszes képviselő

Hűtlen kezeléssel gyanúsítja az ügyészség Meggyes Tamás korábbi esztergomi polgármestert, mivel még hivatali idejében jogtalanul próbált hozzájutni egy befektetéssel kombinált életbiztosítás után járó összeghez. Kár ugyanakkor az ügyészség szerint sem keletkezett, mert a biztosító tévedésből az önkormányzatnak utalt.


Bűnügyi infókat súghattak V. Lászlónak a gyanúsított főrendőrök

Már minősített és személyes adatokkal való visszaéléssel is gyanúsítja az ügyészség a Nemzeti Nyomozó Iroda két egykori vezetőjét, amiért bizalmas információkat adtak ki az éjszaka császáraként emlegetett Vizoviczki Lászlónak. Az újabb gyanúsítás ellenére a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hamarosan lezárja a nyomozást.


Újabb exrendőr lett gyanúsított a Vizoviczki-ügyben

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szakszolgálati osztályának egykori vezetőjét, P. Csaba alezredest is azzal gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), hogy segített Vizoviczki Lászlónak szórakozóhelyei "hatóságmentes" működtetésében – tudta meg a hvg.hu. Információnkat a KNYF szóvivője, Nagy Andrea megerősítette. P. Csaba tagadta a bűntett elkövetését és szabadlábon védekezhet.


Kiss Ernőt hazaengedték, szabadlábon védekezhet

Megszüntették Kiss Ernő előzetes letartóztatását pénteken – közölte a hvg.hu-val a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője, Simon Richárd. Arról nem nyilatkozott, hogy a befolyással való üzérkedési ügynek van-e más gyanúsítottja, ami miatt a Nemzeti Védelmi Szolgálat végezte a lehallgatást, hiszen egy nyugállományú rendőrtiszt esetében ennek elvégzésére a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat lenne hivatott.


"Látta, ki, hogyan gazdagodott meg" - vélemények az alteregós rendőrről

Vegyes vélemények jelentek meg a régi rendőri vezetés egyik ismert alakjának, Kiss Ernő dandártábornoknak őrizetbe vételével, majd előzetes letartóztatásával kapcsolatban az egykori parancsnok kollégáitól a Facebookon. Van olyan, aki szerint Kiss esete rossz fényt vet a testületre, más úgy gondolja, sajnálni kell, amiért az alkohol rossz útra vitte.


"Örök dicsőség az ügyészségnek" - Weblapot indítana a Vizo-ügy egyik ügyvédje

Panasszal élt a Központi Nyomozó Főügyészség által kiadott videofelvétellel szemben a Vizoviczki-ügy egyik gyanúsítottjának ügyvédje. Kalmár Tamás védője, Arató György a dokumentum teljes közzétételéhez hozzájárult. Jelenleg egyébként már félszáznál több gyanúsítottja van a Vizoviczki László és társaival szemben többek között vesztegetés gyanúja miatt folyó büntetőeljárásnak – tudta meg a hvg.hu a Központi Nyomozó Főügyészségtől (KNYF). Újabb emberek felelősségre vonását is tervezik.



Így porladt szét a Vizoviczki birodalom

Végleg bezárnak a Hajógyári-sziget szórakozóhelyei – közölte Vizoviczki László egyik munkatársa, a szórakozóhelyek "szakmai vezetője", Varjú Zoltán – ahogy ő maga fogalmaz –, "ismertebb nevén, Dexi" a hvg.hu-val. Dexi szerint ennek anyagi okai vannak, de hozzájárultak a "korrupciós ügy fő gyanúsítottjának tartott Vizoviczki Lászlóval kapcsolatban megjelent hazugságok is". Varjú hangsúlyozta azt is, hogy főnöke soha nem adta át senkinek a sziget szórakozóhelyeit, csak éppen nem ő irányította azokat.


Gyurcsányt köpködő tüntetőkkel kezdődött a 2006-os tábornokper

A beléptetés lassúsága és az ügyész késése miatt egyórás csúszással kezdődött meg azoknak a rendőrségi vezetőknek a pere, akiket azzal vádolnak, hogy a 2006-os zavargások idején elöljárói mulasztásokat követtek el, ami tüntetők jogsértő bántalmazásához vezetett. A vádlottak közt ül az egykori országos és a budapesti rendőrfőkapitány is, a karzaton politikusok és tüntetők várják a fejleményeket. A bíróság nem engedte, hogy Gaudi-Nagy Tamás képviselő a sértettek ügyvédjeként lépjen fel.


"V. László volt a célpont, ő volt a nagyhal" – interjú az egyik gyanúsítottal

Szolgálati autóval és egyenruhában ment az éjszaka császárának bizalmi emberével való találkozásokra Kalmár Tamás ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori közrendvédelmi főosztályának vezetője. A férfit a főkapitány irodájában tartóztatták le tavaly májusban. Kalmár tizenöt hónapig előzetes letartoztatásban volt, augusztus elején került házi őrizetbe a vesztegetéssel gyanúsított többi kollégájával együtt. A volt főosztályvezető először a hvg.hu-nak beszélt a vele szemben folyó büntetőeljárásról, annak érdekességeiről.


Katonai szálon indítottak nyomozást a romagyilkosságok ügyében

A Központi Nyomozó Főügyészség katonai büntetőeljárásra tartozó nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen múlt pénteken a romagyilkosságokkal kapcsolatban, miután teljes körű iratvizsgálatot folytatottak az ügyben – közölték pénteken, részleteket azonban nem árultak el.


Alkuk, furcsa ügyvédváltások: hogy áll a rendőri korrupciós ügy?

Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe kerültek V. László ügyében meggyanúsított rendőrök, miután egy hónappal ezelőtt maga Vizoviczki is szabadulhatott a rácsok mögül. Mindez jelezheti, hogy a nyomozás jelentős része lezajlott, és ha a gyanúsítottak össze is beszélnének – eddig ez volt a a Központi Nyomozó Ügyészség hivatkozása –, már nem veszélyeztetnék az eljárás sikerét.


TGM: Közjáték Auschwitzban

G.-N. Tamás neof******* országgyűlési képviselő csak hangot adott az elémelyedett unalomnak; a Központi Nyomozó Főügyészség nem fogja a magyar adófizetők nyomorult filléreit arra pazarolni, hogy nemzetünket már megint ezekkel a marhaságokkal nyaggassák. S ha valaki emiatt n*** vagy ny**** szimpatizánsnak nevezi az ügyészeket, arra majd lesújt a magyar igazságszolgáltatás vasökle.


Kínos lehet, hogy "Button rendőrei" ártatlannak bizonyultak

Bűncselekmény hiánya miatt szüntette meg a nyomozást egy évig tartó vizsgálódás után a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Budapesti Regionális Osztálya huszonkettő felső és középszintű beosztású rendőri vezetőjével és beosztottjaikkal szemben – tudta meg a hvg.hu. Többek között jelentős kárt okozó költségvetési csalás, hivatali visszaélés, elöljárói hatalommal való visszaélés elkövetésében mondták ki ártatlannak őket. A feljelentettek többsége ma már nincs a testületnél.




Trafikmutyi: a hangfelvételt kéri az ügyészség

Két hete van eldönteni a Központi Nyomozó Főügyészségnek, megindítja-e a nyomozást a szekszárdi trafikpályázatok ügyében. A főügyész egyelőre elrendelte a feljelentés kiegészítését, ehhez a hvg.hu birtokába jutott hangfelvétel átadását kéri.