#Központi Nyomozó Főügyészség


Az aljasok, az igazságosztók, a túlmotiváltak és a gyengék

Kényszervallatás mindig is volt, és mindig is lesz – mondta a hvg.hu-nak egy volt rendőr az Izsákon történt, az előállított férfi halálához vezető rendőri bántalmazásról. Németh Zsolt kriminológus szerint megfelelési kényszer vagy a köz biztonságának megőrzése, esetleg az igazságszolgáltatás motiválhatja a rendőrt abban, hogy kényszervallatást, netán bántalmazást kövessen el.


Rendőri korrupciós ügy: hirtelen nagy lett a csend

Csak idén nyolcvan embert hallgattak ki a nyomozók a tavaly kirobbant korrupciós ügyben, melynek az éjszakai élet "császárának" nevezett V. László és több volt rendőr a központi figurája. Az ügyészség szerint dinamikusan zajlik a nyomozás, ám az ügyvédek másról számoltak be: ügyfeleikhez hónapok óta nem szólnak, szerintük az eddig felhozott bizonyítékok is gyenge lábakon állnak.


Hivatali korrupció: mintha nem is lenne!

Csak a korrupciós ügyek töredékét sikerül Magyarországon felderíteni, és még kevesebb esetben születik bírósági ítélet - derül ki a statisztikákból. Pedig - mint azt csak a héten is tárgyalt ügyek mutatják - a rendőröktől a vezető bírákig a közigazgatás minden szintjén jelen van a probléma. A szakember szerint ráadásul rosszul "küzdünk" ellene.


A sajtóval veszekszik a bukott tábornokper miatt az ügyészség

Egy apró hibát elismert az ügyészség, de egyebekben szakszerűnek és törvényesnek tartja a saját eljárását az úgynevezett tábornokperben, amelynek vádlottjait első fokon bizonyítottság hiányában felmentették. Fazekas Géza szerint újabban úgy védekeznek a vádlottak, hogy a nyomozás során még együttműködőek, a tárgyaláson viszont visszaéléssel vádolják meg az ügyészeket.


Trükköt kiáltva bújna ki a hurokból a korrupcióval vádolt zsaru

Formai hibákat vétett az éjszaka császáraként emlegetett V. László emberével kapcsolatban álló rendőri vezető kirúgásakor a BRFK – állítja Kalmár Tamás ügyvédje, aki munkaügyi bíróságon követeli az ezredes elmaradt juttatásait. A rendőri vezetőt csak azért nem bocsáthatták volna el, hogy eljárás indult ellene, viszont elbukott a két éve bevezetett életvitel-ellenőrzésen. A vizsgálat viszont pont azért marasztalta el, mert mert eljárás indult ellene, amit feljebbvalói elítéltek. A BRFK és belső elhárítás szerint mindez törvényes volt, a férfi kirúgásával nem sértettek jogszabályokat.




Befejezték a nyomozást a bundaügyben

Befejezte a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a magyarországi bundabotrány kapcsán, januárban pedig megkezdődik az iratok ismertetése - értesült az MTI Hírcentrum.



Újabb rendőri vezető került előzetesbe

Vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel gyanúsítják a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HMRFK) egyik vezető beosztású munkatársát - értesült a hvg.hu. A bíróság közleménye alapján S. Csaba előzetes letartóztatását elrendelték. Úgy tudjuk, hogy a főkapitányság egy másik alkalmazottját azért bocsátották el néhány hónapja, mert a gyanú szerint megdézsmálta az informátorok fizetésére szolgáló, a testületben csak Júdás-pénznek nevezett kasszát.



Kibelezés, kényszervallatás, ügyészség - Polt Péter válaszolt

A legfőbb ügyészt a parlamentben egy szocialista képviselő kérdezte azzal a hírrel kapcsolatban, hogy a központi főügyészség elutasított egy panaszt. A főügyész-helyettes állítólag úgy indokolt: "a gyanúsított kibelezéssel történő fenyegetése a kényszervallatásnak még a gyanúját sem veti fel". Polt Péter szerint panaszos ellen már vádat emeltek, és a központi főügyészségen színvonalas munka folyik.


Debrecenig értek Vizoviczki csápjai

Már a rendőri korrupciós ügy nyomozásának kezdetén tudták a hatóságok, hogy nem csak a rendőri iratokban V. Lászlóként emlegetett Vizoviczki László budapesti szórakozóhelyein, hanem debreceni érdekeltségeinél sem mehetett minden simán. V. László embere megpróbálta befolyásolni az egyik gyanúsítottat. Az ügyészség szerint a gyanúsított rendőröknek kellett volna ellenőrizniük, hogy a szórakozóhelyeken a számlaadási kötelezettséget ne mulasszák el.


Ópiát hatása alatt gázolhatott a hummeres a nyomozók szerint is

Vélhetően ópiát- és morfinszármazékok hatása alatt gázolhatott halálra egy rendőrt a Hummer terepjáró osztrák sofőrje csütörtök délután - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség. A kocsiban nem volt kábítószer. A nyomozást segíti, hogy a gázoló Hummer mögötti terepjáróból lefilmezték a történteket.


Ügyészség: Antal Attila túlment egy határon

Antal Attila "túlment egy határon" keddi bírósásági vallomásával a Központi Nyomozó Főügyészség szerint. A volt BKV-vezért azt állította, hogy a nyomozók nyomására tett terhelő vallomást többek között Demszky Gábor volt polgármesterre.


Korrupciós ügy: "Örülünk Magyar Róbert képtelenségeinek"

Örülnek a Fekete sereg vezére, Magyar Róbert nyilatkozatának a megvádolt egykori rendőrök. A korrupciós ügy gyanúsítottjainak ügyvédje azt mondta a hvg.hu-nak: Magyar szavai legalább világossá teszik, hogy védenceit "valótlanságokkal próbálják besározni". Magyar Róbert azért úgy látszik, nem beszélt teljesen a levegőbe, a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint ugyanis bejelentéseket tett, de az eljárásokat megszüntették.


V. Lászlónak semmi köze Magyar Róberthez az ügyvéd szerint

Semmi köze nem volt V. Lászlónak Magyar Róberthez, nem is találkozott vele – közölte a hvg.hu-val a vesztegetés gyanúja miatt előzetes letartóztatásban lévő V. László ügyvédje, Nagy Gábor. A védő elmondta, bírósághoz fordulnak minden olyan beszámoló miatt, amely ennek az ellenkezőjét állítja.


Előzetesbe került a honvédség egyik főtisztje

Előzetes letartóztatásba helyezték a Magyar Honvédség (MH) egy jogász végzettségű főtisztjét befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) budapesti regionális osztályának főügyész-helyettese, Margl Zoltán szerdán.


Rendőr tanúk kizárását kéri a korrupciós ügy egyik gyanúsítottjának ügyvédje

A rendőri korrupciós botrány egyik gyanúsítottjának, Kalmár Tamásnak az ügyvédje szerint nem zárható ki, hogy a "nyomozás segítésére" az ügyészséghez átvezényelt rendőrök informális úton jelentenek Pintér Sándor belügyminiszternek a rendőri korrupciós ügyben folyó vizsgálatokról, és szerinte a nyomozás többi szereplője is elfogult. Az ügyészség szerint minden szabályosan zajlik.