#kultúra

A Wikipédia most 20 éves. De miből okosodtunk régen?
 

A Wikipédia most 20 éves. De miből okosodtunk régen?

Az, hogy emberiség a megszerzett ismereteit összegyűjti és rendezett formában tárolja és adja közre, hosszú történelmi múltra tekint vissza. Lássuk, mik voltak a két évtizedes születésnapját ünneplő digitális lexikon fontos előképei.

HVG HVG

Kováts Adél: A nemzeti kultúra egy rendkívüli része elveszik – Búcsú az Ódrytól
 

Kováts Adél: A nemzeti kultúra egy rendkívüli része elveszik – Búcsú az Ódrytól

Az Színház- és Filmművészeti Egyetem Vidnyánszky Attila által vezetett új kuratóriuma közölte: eladják az egyetem Vas utcai épületét, ezzel pedig megszüntetnék az intézmény játszóhelyét, az Ódry Színpadot is. Az épületegyüttesnek ezt a részét a református egyháznak adnák. A döntés ellen tiltakozott Ódry Árpád dédunokája is. Minisorozatunkban négy emblematikus színész és színházi ember búcsúzik a legendás műhelytől és játszóhelytől. Negyedikként Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója.

Kováts Adél Kováts Adél


Supermant csinált Orbán Viktorból drMáriás
 

Supermant csinált Orbán Viktorból drMáriás

DrMáriás újabb, Orbán Viktort ábrázoló festményt készített a beszédes „Orbán »Superman« Viktor visszahozza az angol kislánynak a Brexit hűvös szele által elfújt szívlufiját, és csak annyit kér cserébe, hogy szüljön három keresztény gyermeket Banksy műtermében” címmel.

hvg.hu hvg.hu


 

Mácsai Pál: Korszerűtlen rombolás - búcsú az Ódrytól

Az Színház- és Filmművészeti Egyetem Vidnyánszky Attila által vezetett új kuratóriuma közölte: eladják az egyetem Vas utcai épületét, ezzel pedig megszüntetnék az intézmény játszóhelyét, az Ódry Színpadot is. Az épületegyüttesnek ezt a részét a református egyháznak adnák. A döntés ellen tiltakozott Ódry Árpád dédunokája is. Minisorozatunkban négy emblematikus színész és színházi ember búcsúzik a legendás műhelytől és játszóhelytől. Harmadikként Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója.

Mácsai Pál Mácsai Pál

Mácsai Pál: „A helyet be lehet zárni. A szellemet nem” – Búcsú az Ódrytól
 

Mácsai Pál: „A helyet be lehet zárni. A szellemet nem” – Búcsú az Ódrytól

Az Színház- és Filmművészeti Egyetem Vidnyánszky Attila által vezetett új kuratóriuma közölte: eladják az egyetem Vas utcai épületét, ezzel pedig megszüntetnék az intézmény játszóhelyét, az Ódry Színpadot is. Az épületegyüttesnek ezt a részét a református egyháznak adnák. A döntés ellen tiltakozott Ódry Árpád dédunokája is. Minisorozatunkban négy emblematikus színész és színházi ember búcsúzik a legendás műhelytől és játszóhelytől. Harmadikként Mácsai Pál színész, rendező, az Örkény Színház alapító igazgatója.

Mácsai Pál Mácsai Pál

Hegedűs D. Géza: Lakatra zárt, kirabolt üres terek - Búcsú az Ódrytól
 

Hegedűs D. Géza: Lakatra zárt, kirabolt üres terek - Búcsú az Ódrytól

Az Színház- és Filmművészeti Egyetem Vidnyánszky Attila által vezetett új kuratóriuma közölte: eladják az egyetem Vas utcai épületét, ezzel pedig megszüntetnék az intézmény játszóhelyét, az Ódry Színpadot is. Az épületegyüttesnek ezt a részét a református egyháznak adnák. A döntés ellen tiltakozott Ódry Árpád dédunokája is. Minisorozatunkban négy emblematikus színész és színházi ember búcsúzik a legendás műhelytől és játszóhelytől. Másodikként Hegedűs D. Géza színész, az SZFE egykori rektorhelyettese.

Hegedűs D. Géza Hegedűs D. Géza


Zsámbéki Gábor: Lerombolása barbárság, és így marad meg az emlékezetben – Búcsú az Ódrytól
 

Zsámbéki Gábor: Lerombolása barbárság, és így marad meg az emlékezetben – Búcsú az Ódrytól

Az Színház- és Filmművészeti Egyetem Vidnyánszky Attila által vezetett új kuratóriuma közölte: eladják az egyetem Vas utcai épületét, ezzel pedig megszüntetnék az intézmény játszóhelyét, az Ódry Színpadot is. Az épületegyüttesnek ezt a részét a református egyháznak adnák. A döntés ellen tiltakozott Ódry Árpád dédunokája is. Minisorozatunkban négy emblematikus színész és színházi ember búcsúzik a legendás műhelytől és játszóhelytől. Elsőként Zsámbéki Gábor rendező.

Zsámbéki Gábor Zsámbéki Gábor


Különleges koncertfilmmel jelentkezett az egri Török Fürdőből a Kerekes
 

Különleges koncertfilmmel jelentkezett az egri Török Fürdőből a Kerekes

A 200 ezer darab aranyozott mozaikkal burkolt kupola alatt, a leengedett medencébe épített színpadon rögzítették a Live: Water című anyagot, amelyben a zenekar – szokásától eltérően – teljesen akusztikus hangszerelésben jelentkezik. A zenék hangulatát a helyszínhez igazítva állították össze: áthangszerelt saját számok, illetve belső-ázsiai, kaukázusi és török dalok előadásával. Filmpremier a hvg.hu-n.

hvg.hu hvg.hu






Meseország-ügy: Ilyen erővel vicces fiatalok feljelenthetnék a Macbethet is
 

Meseország-ügy: Ilyen erővel vicces fiatalok feljelenthetnék a Macbethet is

Bírósághoz fordul a Labrisz Egyesület a Fővárosi Kormányhivatal által hozott, szerintük diszkriminatív döntés miatt. A Meseország mindenkié című könyv elleni fogyasztóvédelmi határozat érthetetlen, annak értelmében akár Shakespeare-re, a Grimm-mesékre, a Dekameronra és a világirodalom 70 százalékára címkéket kellene ragasztani – mondják a lapunk által megkérdezett szakértők.


A hűvös szenvedély mestere – 100 éve született Mészöly Miklós
 

A hűvös szenvedély mestere – 100 éve született Mészöly Miklós

A XX. század magyar irodalmának egyik legjelentősebb újítója és morális etalonja, az abszurd dráma, az egzisztencialista regény, a posztmodern próza úttörő mestere volt Mészöly Miklós. Hol tiltották, hol tűrték, és igazából csak a rendszerváltás után kapta meg a formátumához méltó elismerést.

Révész Sándor Révész Sándor