Sufjan Stevens: Songs for Christmas, Silver&Gold: Songs for Christmas

Rendhagyó karácsonyi zenei lista nem létezhet az indie folk koronázatlan királya, Sufjan Stevens ünnepi dalai nélkül. A detroiti születésű, egyébként hithű keresztény zeneszerző-énekes eleinte a családnak, barátoknak készített karácsonyi felvételeket – feldolgozásokat és saját szerzeményeket egyaránt –, melyekből több csokorra való is összegyűlt, így azokat két eresztésben meg is jelentette. Az eleinte EP-ken kiadott, évek alatt halmozódó karácsonyi dalokat egyszer a kétezres évek elején (Songs for Christmas), aztán 2012-ben (Silver&Gold: Songs for Christmas) jelentette meg egy-egy, képregényekkel, karácsonyi esszékkel, szövegkönyvekkel megpakolt csomagban. Több mint száz számról van szó.

Ami csodálatos ezekben a szerzeményekben, hogy Stevens egyszerre tudja vegyíteni bennük a tradicionális hangzást és az örömzenélést a furcsa, kísérletező, kitekert, ironikus hangulatokkal, miközben az egymástól nem is olyan távol eső boldogság és melankólia határán táncol valahol. Találunk barokk popos kedvességeket a dalok között, eredeti zenéket (Sister Winter, Star of Wonder), a feldolgozásai pedig vagy csodálatosan meghittek és békések (Silent Night, Ah Holy Jesus), vagy teljesen szétforgácsolta azokat a számokat, amelyek a popkultúrában már eleve agyonhasználttá koptak (We Wish You A Merry Christmas). Cs. H.

Destiny's Child: Carol of the Bells a.k.a. Opera of the Bells

Az R&B nem feltétlenül a legkarácsonyibb zenei műfaj, de ha beyoncés csípőmozgással akarnánk megspékelni a karácsonyfadíszítést, és sálként tenni a nyakunkba a fára való boát, akkor van egy tuti tippünk: tizennégy éve már, hogy hivatalosan nincs Destiny’s Child, de azt senki nem tudja elvenni tőlük, hogy Kelly Rowland, Beyoncé Knowles és Michelle Williams egészen parádésan énekeltek. 2001 végén a lánycsapat kijött a sorban a negyedik, de egyetlen ünnepi stúdióalbumával, az 8 Days of Christmas-szel, amelyen néhány saját dal mellett újragondolták a klasszikusokat is.

A tempót, az éneket is R&B-sre hangolták, és nincsenek ugyan nagy meglepetések – a harangok, a száncsengők és a lágy hárfajáték itt is megvan, mint a legtöbb karácsonyi albumon –, de ének szempontjából azért vannak egészen kivételes darabok. Ilyen például a hangszeres kíséret nélküli Carol of the Bells a.k.a. Opera of the Bells, amely néhol nagyon nyugtalanító, de hát az idei év karácsonya sem egyértelműen a nyugodtságról szól. Ez a dal tökéletes aláfestése a mostani bizonytalan és feszültséggel teli ünnepnek, a többi darab viszont tényleg habkönnyű, szinte minden karácsonyi tevékenységhez remekül passzol. Cz. F.

Louis Armstrong

Szerintem a karácsony többek között attól személyes, attól családias, ha kialakulnak saját hagyományok, rítusok, és ezekhez tartjuk magunkat. Ez a zenékre is igaz. Nálunk például sok-sok éve Louis Armstrong szerzeményei adják az egyik visszatérő karácsonyváró zenét. Nem is annyira az olyan nagy slágerek, mint a What A Wonderful World, bár az évtizedek során ez is bekerült a repertoárba, hanem azok a dalok, amelyekhez egy lengyel kiadású bakelit lemezen jutottunk hozzá, még valamikor a 70-es években a Rózsavölgyi lemezboltban. Akkoriban szerezte be a családunk az első – Tesla típusú, csehszlovák – lemezjátszóját, és ahhoz az első lemezeket: egy indiai Beatles-válogatást (Love Songs), a Bee Gees Saturday Night Fever című albumát, egy Skorpió- és egy Omega-albumot, és a már említett Armstrongot. (Volt még egy-két komolyzenei lemez is, de arra csak sokkal később csodálkoztam rá.)

Ezek közül valamiért Armstrong vívta ki azt a családi konszenzust, ami megfelelt annak, hogy mindenki által kedvelt karácsonyi lemez legyen. Hamarosan nekünk az ő trombitajátéka lett az angyalok fúvóskara, a Blueberry Hill készítette elő a Csendes éjt, és az ő általa elővezetett La Vie En Rose-ról ma is beugrik anyám mézeskalácsának illata. Később a gyerekeimnél is folytattuk a hagyományt, és ők is megérezték ebben a New Orleans-i jazzben a karácsonyi hangulatot. Ma már persze nincs meg sem a lengyel album, sem a lemezjátszónk, de automatikusan előkerül Armstrong a gyerekek mobiljából is, miközben a fát díszítjük. Megáll, de legalábbis kitágul az idő, és a zene összehozza a családot a földön és az egekben. B. I.

AC/DC: The Razors Edge

A Grincs figuráját rólam mintázták, azzal a kivétellel, hogy én a film végén se térek jó útra. Valamiért taszít minden, ami kifejezetten karácsonyi, legyen szó színes dekorációkról, ajándékvásárló nagykörutakról – és pláne karácsonyi zenékről. Sőt, ha választani kell, valószínűleg az utóbbival lehet a legmesszebb üldözni a világból, így nem túl meglepő, hogy karácsonykor se a száncsengők kreatív zenei felhasználásától és a legbájosabb plázaslágerektől kerülök békés, boldog hangulatba. Viszont az AC/DC zenéje minden tevékenységhez jól illik a kiszámíthatóan zakatoló ütemeivel és zsigeri hatásával: nemcsak a műfaj minden további lemezéhez, de az élet sok területéhez is alapul szolgál, és ha már rockról van szó, őket talán még a család többi tagja is, úgy-ahogy, el tudja viselni karácsonyfadíszítés közben.

A The Razors Edge pedig nemcsak az AC/DC és a műfaj egyik alaplemeze, ami ráadásul nekem is az egyik első saját rockkazettám volt (átvéve a nagybátyámtól, aki még a rádióból vette fel pár évtizede), de ezen van a rockzene egyik legfontosabb, mondjuk úgy, karácsonyi dala, a Mistress for Christmas, amely a megszokott mikulásos témák helyett arról szól, hogy a költemény elbeszélője nagyon szeretne egy szeretőt kapni karácsonyra, de ez nemigen akar összejönni. K. B.

Elvis Presley: How Great Thou Art

Nálunk, ha már nagyon megcsömörlöttünk a sok Jingle Bell Rocktól, egy ponton mindig átcsúszik a karácsonyi playlist a gospelek közé. Ezen belül is nagy kedvencek Elvis Presley gospelfeldolgozásai. Presley zenéje mélyen gyökerezik a déli vallásos zenében, a gyerekként a pünkösdi-karizmatikus mozgalom szertartásain hallott, feketék és fehérek által egyaránt előadott zenék egész élete és előadói tevékenysége során meghatározták őt. Mindig visszatért a gospelekhez, a nashville-i stúdiófelvételek előtt is vallásos dalokkal melegített be, a 70-es években pedig, a Las Vegas-i lakosztályán többször is vendégül látott gospelénekeseket, hogy esténként közösen énekeljenek. Úgy tudni, hogy a Las Vegas-i cirkuszba belefáradt Elvis még az utolsó napjaiban is gospel-feldolgozásokon dolgozott.

Valószínűleg a megnyugvást és a feltöltődést egyaránt ez a zenei közeg hozta el a számára, amire egy ilyen brutális 2020 után nekünk is szükségünk van. Az 1967-es How Great Thou Art című albumot ajánljuk, melynek címadó dala Grammy-díjat is nyert. Cs. H.

Vivaldi: Guitar Concerto in D major RV 93

Biztos tele van a Vivaldi-univerzum szebbnél szebb darabokkal, amelyek a karácsonyi vacsora vagy a Jézuska érkezéséig tartó várakozás alatt szólhatnak, nekünk egy csodálatos Szendrey-Karper László által játszott gitárhangverseny a visszatérő lecsendesítő zene. Épp zeneiskolába jártam klasszikus gitárt tanulni (nyilván rockgitárt választottam volna, de olyan nem volt – így utólag: szerencsére), és hogy kellően motivált legyek, kaptam egy lemezt Vivaldi gitárhangversenyeivel, amiből az egyik a D-moll koncert volt.

Ez tényleg égi muzsika, egy lelket lecsendesítő csoda volt, ami gyorsan a karácsonyi időszak slágere lett a családunkban. Később néhány részének (kissé átdolgozott változatát) módom volt megtanulni játszani, sőt még később tanítani is. Akkor sem feledtem, amikor már azt hittem, hogy tényleg a rock and rollban teljesedhet ki ez a hangszer (legalábbis csajozni biztos sokkal hatékonyabb zenekari imázzsal, mint egyedül ülve, egy csöndes, intim hangszerrel, komolyzenét előadva). Minden karácsony emlékeztet erre a gyönyörű zenére azóta is. B. I.

Bugge Wesseltoft: It’s snowing on my piano

Ha a szenteste mély, nyugodt csöndjének mégis hangjai lennének, akkor azok Bugge Wesseltoft zongoráján szólalnának meg. A norvég jazz-zongorista első szóló albuma 1997-ben egy karácsonyi lemez lett, melynél békésebb és egyúttal meditatívabb ünnepi albumot keresve sem találnánk. A lemezen vannak saját szerzemények és tradicionális norvég karácsonyi dalok feldolgozásai is, melyek épp olyan leheletfinomak, tiszták és könnyedek, akárcsak a megmérhetetlen súlyú hópelyhek.

Szinte transzcendentális élményt nyújt a zongorista játékát hallgatni, amelynek foglalt helye van a norvég karácsonyi slágerlistákon. A lemez ötlete az ACT kiadó vezetőjétől származik, akinek Ardy Strüwer It’s snowing on my piano című festményéről jutott eszébe, hogy ki kéne adni egy ünnepi albumot. Wesseltoftot kérte fel a feladatra, és az album végül olyan jól sikerült, hogy a jazz kiadónak mind a mai napig ez az egyik legsikeresebb megjelenése. Cs. H.

Finntroll: Midnattens Widunder

„Happy music is shit” – hirdeti a The Devil’s Trade nevű egyszemélyes magyar zenekar egyik lemezcíme és pólója, amiből biztosan vennem kellett volna már egyet, hogy decembertől januárig mindennap azt hordjam. Ez a másik oka az alapvető Grincs-hozzáállásom mellett, ami miatt nem bírom a karácsonyi dalokat: az a dallam, amit mosolyogva is el lehet énekelni, nem nekem való.

Úgyhogy ha már hideg tél, hó, fagy és pogány eredetű keresztény ünnepek, meg némi vidámság, én részemről inkább maradok a polkával felturbózott finn black metal együttesnél, a Finntrollnál és az ő első lemezüknél, a Midnattens Widundernél (nagyjából: Az Éjfél Teremtményei), ha már úgyis az északi pogány törzsek és a keresztények középkori csatáiról szól az egész. Nem mintha értenék a finnül elkárogott szövegből bármit is. Igaz, arra biztosan nem megfelelő ez a lemez, hogy a családdal andalodjunk el rajta a töltött káposzta romjai fölött csillagszóróval. Vagy hát legalábbis ritka az ilyen család, becsülje meg, akinek ilyenje van. K. B.