A szokott módon indult az év, aztán beköszönt a koronavírus – 2020 Magyarország, 1. rész
Ez történt az idén. Év végi mérleg, kronologikus sorrendben, alább a januártól áprilisig tartó időszakot idézzük fel.
Január 22.: Indul a Térey-ösztöndíj
Az öt éven át havi 320 ezer forintos apanázst jelentő Térey János-ösztöndíjat 45 alkotónak ítélték meg. Többen visszautasították az ösztöndíjat. A Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója által álmodott, egyebek mellett a miniszteri biztosként általa felügyelt Országos Széchényi Könyvtárat is magába foglaló kulturális csúcsintézmény nem valósult meg.
Hiába Demeter a könnyűzenéért felelős miniszteri biztos is, a kormány lesöpörte az asztalról a pandémia által nagyon erősen sújtott iparág megmentésére kidolgozott terveit, helyette a Magyar Turisztikai Ügynökség ötmilliárd forinttal támogatott raktárkoncertekkel dobott mentőövet a fellépés nélkül maradt zenészeknek és technikusoknak. Demeter karrierjének rosszat tett, hogy az év végén holokausztrelativizáló írást tett közzé, ahol Soros Györgyöt Führernek, a magyarokat és a lengyeleket pedig a modern kor zsidóinak nevezte. A nemzetközi és hazai tiltakozás hatására az írást „visszavonta”, a cikket törölték az Origo felületéről, Demetertől saját beosztottjai is elhatárolódtak, de maradt a PIM élén.
Nem elég Sorost führerezni ahhoz, hogy valaki teljesen kiírja magát a NER-ből
Az utóbbi időben veszített befolyásából Demeter Szilárd, ezért is próbálhatott még Orbán Viktornál is nagyobbat sorosozni, de elmérte szavai súlyát. A hatalmas botrány miatt cikkének visszavonására kényszerült, de egyelőre a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója maradt.
Január 26.: Új győri polgármester
Politikai értelemben lezárult Borkai Zsolt ügye, a győriek – a botrányai miatt lemondott városvezető helyére – Dézsi Csaba András személyében ismét fideszes polgármestert választottak. A megismételt voksolásra kétezerrel kevesebben mentek el (42 százalékos volt a részvétel), s Dézsi minden nehézség nélkül győzött. Borkait a vele hírbe hozott ügyekben indult nyomozások során – így az „Audi-földekkel” kapcsolatos korrupciógyanús esetekben – csak tanúként hallgatták ki, és az adriai szexpartijáról közzétett képekkel összefüggésben is csak a kiszivárogtató ellen indult nyomozás.