Tíz éve bukott ezzel az ízzel, most újra próbálkozik a Coca-Cola
Az egyedi kiadás most még csak Japánban kapható.
Az egyedi kiadás most még csak Japánban kapható.
A fővárosi 5-ös busz egyik utasát a szakadó esőben leszállította a sofőr, mert kávé volt nála egy műanyag, fedeles pohárban. A BKK szerint a sofőrnek igaza volt.
Indiában az elmúlt nyolc év legkisebb kávétermését takaríthatják be a csapadékhiányos időjárás és a kártevők elszaporodása miatt.
Dacolva keringési rendszerünk összeomlásával, nagy lelkesedéssel felszerelkezve megvizsgáltuk a kávé-, édesség- és egyéb harapnivaló-kínálatot a legdivatosabb kávézóláncokban, és persze azt is, hogy mi mennyibe kerül. Összehasonlítási alapnak pedig a kávékultúra alapkövét, az eszpresszó kávét választottuk.
Sport előtt válasszunk stabil energiaforrásokat, a regenerálódás folyamatát pedig támogassuk a helyes edzés utáni táplálkozással. Az aktív mozgást követő 30-60 percben a szervezet az egyes bevitt tápanyagokat sokkal jobban hasznosítja. Elmeséljük, mit együnk, és mikor.
Néhány kattintás a kocsi központi kijelzőjén, és hamarosan máris a kezünkben lehet a kiválasztott finomság.
Nem hogy nem káros, de kifejezetten jótékony hatásai vannak a kávéfogyasztásnak.
Az Apple vezére szerint a benne rejlő technológia megér annyi pénzt, amennyiért árulják az eddigi legdrágább iPhone-t. Tim Cook egy furcsa kávés példával illusztrálta a helyzetet.
Az elmúlt idényben rekordot döntött a világ kávéexportja, az importőr országokban pedig 8 éves csúcsra emelkedtek a készletek – derült ki a Nemzetközi Kávészervezet (ICO) adataiból.
A megsült fokhagymát darálják le, majd főzik le kávéként.
Piaci várakozások szerint 5-10 százalékkal nőhet az idén a kávék és a teák forgalma, ami már tavaly augusztus és idén július között is elérte a 70 milliárd forintot – írta a Világgazdaság.
Láthatóan jól érzi magát a színésznő Budapesten.
Pálmaolajért, kávéért és teáért vesz vadászgépeket Oroszországtól Indonézia a Moszkva ellen érvényben lévő uniós és amerikai szankciók miatt – tudatta a jakartai kereskedelmi minisztérium.
Riadót fújtak a világ legnagyobb kávétermelő és kávéfogyasztó országait tömörítő nemzetközi szervezet kolumbiai ülésén.
Aki kávézik, annál csökken a szív- és érrendszeri, rák-, légzőszervi, vese- és cukorbetegség miatti halálozás rizikója – mutattak rá egy nagyszabású tanulmányban.
Többen rosszul lettek a pécsi neurorehabilitációs osztály dolgozói közül, az ügyeletesek végül csak palackozott vizet ittak, mert nem tudták, mi okozza a jelenséget. A nővér szabadlábon védekezhet, vizsgálják a beszámíthatóságát, illetve azt is, hogy más kórházakban is elkövetett-e hasonlót.
A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz, miután egy 30 éves nővér tudatmódosítót csempészett kollégái kávéjába, teájába.
A közmédia szerint többen orvosi kezelésre szorultak, miután az ápolónő a gyanú szerint mérgező anyagot tett a kávéjukba, teájukba. Az érintett kórháztól azt közölték, hogy tudatmódosító szereket csempésztek azok italába, akik rosszul lettek.
Ráadásul az íz, az élmény fontosabb, mint az élénkítő hatás.
Itt vannak a rohanós, becsengetős szeptemberi reggelek, amikor egy finom eszpresszó vagy kapucsínó nélkül nap nem indulhat. Azoknak, akik nem elégszenek meg az átlagossal most eláruljuk, mit csinálnak másképp a csúcskávézók profi baristái.