#környezetvédelem



Tavaszi nagytakarítást tart Szlovénia
 

Tavaszi nagytakarítást tart Szlovénia

Tavaszi nagytakarítást tart szombaton Szlovénia; az akcióra már eddig 105 ezren jelentkeztek, de a szervezők reményei szerint a résztvevők végleges száma meghaladja majd a 200 ezret, azaz a 2 milliós ország lakosságának 10 százalékát.

MTI MTI

Az ürömi bányában 1913 óta gyűlt a gáziszap, de ennek vége
 

Az ürömi bányában 1913 óta gyűlt a gáziszap, de ennek vége

Utolsó fázisukhoz érkeztek az Üröm-Csókavár kőbánya kármentesítésének munkálatai, miután csaknem hatvanezer tonnányi veszélyes hulladéknak minősülő gáztisztító masszát termeltek ki és szállítottak el a bányaüregből – közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fejlesztési ügyekért felelős államtitkára.

MTI MTI

Zöldfülűek: pártprogramok a természet ölén
 

Zöldfülűek: pártprogramok a természet ölén

A környezetvédelem ma már nem hiányzik egyik párt programjából sem, de kérdés, hogy az élhetőbb környezet, a fenntartható fejlődés és a fejlődő zöldipar jól csengő fogalma mit jelent majd a gyakorlatban. Melyik párttól mit várhatunk? Programajánló.

hvg.hu hvg.hu



Hatékony ellenszer az olajszőnyegek ellen
 

Hatékony ellenszer az olajszőnyegek ellen

Egy olasz kutató új anyagot fejlesztett ki az olaj megkötésére. Az úgynevezett powertowel segítségével eltávolíthatóak lesznek a nyílt vizeken elterülő nagy kiterjedésű olajszőnyegek.

MTI MTI


Egy civilizáció bukását okozhatja a környezet változása
 

Egy civilizáció bukását okozhatja a környezet változása

Az évtizedeken át tartó aszály időnként kiadós monszun esőzésekkel tarkítva csaknem 600 évvel ezelőtt Angkorban hozzájárulhatott az ősi kambodzsai khmer civilizáció pusztulásához - állapították meg kutatók famatuzsálemek évgyűrűinek elemzése, régészeti leletek és más bizonyítékok alapján.

MTI MTI

Bioüzemanyag-vita az Unióban
 

Bioüzemanyag-vita az Unióban

Beigazolódni látszanak a zöld szervezetek aggályai a bioüzemanyagok előállításának kedvezőtlen környezeti hatásairól – derül ki a HVG birtokába jutott uniós jelentéstervezetből.

HVG HVG

Veszélyben a Föld legdélebbi korallzátonya
 

Veszélyben a Föld legdélebbi korallzátonya

A világ legdélebbi korallzátonya első ízben veszítette el színpompájának nagy részét. A korallfehéredés a beteg korallzátonyok ismertetőjegye, ilyenkor a korallpolipokkal szimbiózisban élő algák kilökődnek a rendszerből környezetük felmelegedése miatt.

MTI MTI


Napelemes vitorlás a felhők felett
 

Napelemes vitorlás a felhők felett

Hamarosan már nem csak egy álom lesz hangtalanul siklani a levegőben egy vitorlással. A Renault elektromos autóinak reklámkampányához fogja felhasználni a Damien Grossemy tervezte Zep’lin-t. Ez a függőleges építésű vitorlásra emlékeztető léghajó a működéséhez szükséges összes energiát napelemeinek segítségével gyűjti össze.

unknown unknown

Bős-Nagymaros: a zöldtárca nem épít fenékküszöböt
 

Bős-Nagymaros: a zöldtárca nem épít fenékküszöböt

A Bős-Nagymarossal kapcsolatos munkaanyag semmilyen formában nem tekinthető sem a zöldtárca, sem pedig a magyar kormány hivatalos álláspontjának - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) sajtóirodája. A munkaanyag előzetes kiküldése ügyében a miniszter hétfőn belső vizsgálatot indított.

MTI MTI

Megfúrták az éghajlatvédelmi törvényt
 

Megfúrták az éghajlatvédelmi törvényt

Négypárti egyetértéssel még ebben a ciklusban készült elfogadni az Országgyűlés az éghajlatvédelmi törvényt, ám az utolsó pillanatban két szocialista képviselő, Magda Sándor és Koscsó Lajos négy módosító javaslattal megpróbálta szétbombázni a jogszabályt.

unknown unknown



 

"Nagyböjt idején ne használjon iPodot!"

Brit egyházi vezetők arra ösztönzik híveiket, hogy a közelgő nagyböjt idején a hagyományosnak számító önmegtartóztatási formák, például a csokoládéevés feladása helyett az iPodok mellőzésével segítsenek megmenteni a földet.

hvg.hu hvg.hu

A kék bolygó királya a nizzai karneválon
 

A kék bolygó királya a nizzai karneválon

A természet- és a környezetvédelem jegyében A kék bolygó királya címmel rendezik meg február 12-től 28-ig a híres nizzai karnevált, amely az egyik legnagyobb ilyen mulatság a világon.

unknown unknown