Lezárják vasárnap délután a Lánchidat
A mellrák elleni küzdelem népszerűsítéséért rendezett hídséta miatt terelve közlekedik pár buszjárat.
A mellrák elleni küzdelem népszerűsítéséért rendezett hídséta miatt terelve közlekedik pár buszjárat.
A Hyundai szerint az új légzsáknak köszönhetően jelentősen csökkenhet a személyi sérülések száma.
Az utasoknak és a sofőröknek sem tetszik az új helyzet.
Azon akadt ki, hogy egy előtte haladó autós lefékezett.
A téma az utcán hever, tartja a mondás, és ezt jelen esetben szó szerint is lehet érteni.
Péntek délutántól már teljesen lezárják az Andrássy utat.
Egy kisteherautó sofőrje a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
A helyszínre mentők is érkeztek.
Az autó utasai a helyszínen életüket vesztették.
Feloldották az útzárat az M19-es autóút Győrhöz közeli szakaszán, ahol korábban két autó ütközött - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
Az M19-es autóutat és a 21-es főutat érintik a korlátozások.
Most már mind az autósok, mind a gyalogosok biztonsággal meg tudják közelíteni a gyalogos-átkelőhelyet.
Ezen a gyalogos-átkelőhelyen talán egy előre nyújtott periszkóp lenne a legnagyobb segítség a gyalogosoknak. És az autósok sincsenek könnyű helyzetben.
Valószínűleg jóval kevesebb uniós forrást kap Magyarország 2021-től, mint a mostani ciklusban, ám várhatóan így is mintegy 1100 milliárd forintot költhetünk majd közlekedésre. A korábbiakkal ellentétben sokan szeretnék, hogy most Budapest legyen a fejlesztések fókusza – legalábbis ha megtartja a fővárost az októberi választásokon a kormány, az építőipar viszont a nyíltvonali vasútépítésben érdekelt. Összeszedtük, mit építenének uniós pénzből.
Két egyszerű piktogram, ami az okostelefonokkal és fülhallgatókkal terhelt világunkban igen fontos szerepet játszhat.
Hármas karambol, árokba borulás, szalagkorlátnak ütközés egy órán belül autópályáinkon.
A német közlekedési miniszter új fegyvereket tervez bevetni a tilosban parkoló autósok ellen.
Bonyolultabb, több közlekedési eszközt igénylő útvonalak is megtervezhetők lesznek a Mapsben. A Google ezzel fontos hiányosságot igyekszik pótolni szolgáltatásában.