Súlyos baleset volt Óbudán a rakparton, öt autó ütközött
Két idős embert a tűzoltók szabadították ki a roncsokból.
Két idős embert a tűzoltók szabadították ki a roncsokból.
A Déli és a Nyugati pályaudvar közé épített szuperalagút ötletét vázolták föl ismét szakértők és döntéshozók a Déli jövőjéről szóló fórumon. A szép számban jelen levő lakók kíváncsian hallgatták a víziókat, de a végén többen sérelmezték, hogy a mindennapi problémáikat nem hallgatja meg senki.
Hamarosan pénzbüntetéssel sújtják a kerékpározás közben mobiltelefont használókat Hollandiában. A kormány azért döntött a tilalom elrendeléséről, mert egyre több az olyan kerékpáros baleset, amikor a kerekező üzenetet küld vagy telefonál biciklizés közben.
Közvágóhíd állomás és Dunaharaszti külső között pótlóbusz viszi az utasokat
A baleset a sztráda Hegyeshalom felé vezető oldalán történt, a 98-as kilométernél.
Négy gyerek meghalt, egy gyerek és egy nő súlyosan megsérült.
Most először készült átfogó kutatás a biciklizőkről, eszerint Dánia és Hollandia után Magyarországon a harmadik legmagasabb az elsősorban biciklivel közlekedők aránya.
Rendőri forgalomirányítással ritkán találkozhatnak az autósok és a gyalogosok, ezért megkophat az ezzel kapcsolatos tudás. Ezért időről időre érdemes felfrissíteni azt.
A kanadai Bombardier cég olyan villamosmozdonyt fejlesztett, amelynek működéséhez se áramszedő, se magasfeszültségű felsővezeték nem kell.
A minisztérium egyeztetett a közúttal, és arra jutottak megpróbálják leegyszerűsíteni az M0-sra felhajtani akarók dolgát.
Olvasónk sisakkamerája rögzítette azt a néhány másodpercet, amikor beszédbe elegyedett a 17-es villamos vezetőjével.
A szakszervezet kemény bértárgyalásokra készül.
Egy keresztbe fordult teherautó találta el a moldáv elnök kocsiját.
Az egyik kocsi letért az útról, majd átment a szembesávba, ez okozta a balesetet.