Ott alapítanak üzemet, ahol másnak ez eszébe sem jutna
Ilona és Károly közmunkán voltak évekig. Már szinte feladták, hogy egyszer újra, helyben legyen munkahelyük – és mégis így lett.
Ilona és Károly közmunkán voltak évekig. Már szinte feladták, hogy egyszer újra, helyben legyen munkahelyük – és mégis így lett.
Átmenti megoldásnak indult, idővel mégis sokak számára hosszú távú állásnak bizonyult a közmunka. Szeptembertől tömegek szorulhatnak ki belőle.
Hivatali időben ügyeket intéz, faluprogramokat szervez, délután azonban füvet nyír, bokrokat metsz, permetez.
A független országgyűlési képviselő 39 napot dolgozott közmunkásként.
„A Fidesz közpénzen kampányol” – írta az esetről a Párbeszéd politikusa.
A színész az Unhack Democracy kampányában vesz részt Lengyel Tamással.
Éppen a billegő választókerületekben van több közmunkás, vagyis olyan helyeken, ahol a Fidesznek nagyobb szüksége van a szavazatokra.
Az önkormányzat szerint ez "természetbeni települési támogatás". Hadházy Ákos szerint a dinnyeosztásról szóló határozat „kordokumentum”.
Pályázz sokat, dolgozz sokat, foglalkoztass annyi közmunkást, amennyit csak tudsz, tedd velük rendbe a falut, legyél megértő a linkekkel is, és ha kell, akár emelt hangon beszélgess el a renitensekkel. Körülbelül ez a receptje annak, hogy valakit roma polgármesterként a cserdi Bogdán Lászlóhoz mérjenek. Kevesen tudják, de Magyarországon 40 roma polgármester dolgozik: meglátogattunk két olyan falut, melyek vezetőit példaként állítják a többiek elé.
Ötmilliárd forinttal bővíti a kormány a közmunkaprogram keretét, mert el kívánja érni, hogy a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében annyi munkahelyet hozzon létre, amennyi megszűnt a koronavírus-járvány következtében. A kormány „rögzíti, hogy mindenki számára, aki ezt igényli, a közfoglalkoztatás keretében munkalehetőséget biztosít” – áll a legújabb Magyar Közlönyben ismertetett kormányhatározatban.
A párt szerint teljes zöld fordulatra van szükség.
Ugyan az Alkotmánybíróság egyszer már megsemmisítette ezt a rendelkezést, Pintér Sándor most újra megpróbálkozik ennek bevezetésével. Orbán azt ígérte a hét elején, mindenkinek lesz állásajánlata három hónapon belül, aki elveszti a válság miatt az állását, ha nem cégektől, akkor az államtól. Ehhez viszont valószínűleg fel kell pörgetni a közmunkaprogramot is.
Mindenkinek lesz állásajánlata három hónapon belül, aki elveszti a válság miatt az állását, ha nem cégektől, akkor az államtól – ígérte a miniszterelnök hétfőn. Ebből kiolvashatjuk azt, hogy újra felpörgetnék a közmunkaprogramot, de ez sokkal több problémát okozna, mint 2010 után. A kormány próbálkozott az elmúlt években még szövetkezetek szervezésével is, sikertelenül.
2016 és 2020 között csaknem megfeleződött a közmunkaprogramra szánt összeg.
Az egyelőre nem jogerős ítélet szerint pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték a polgármestert.
A roma felzárkóztatás az Emmitől a Belügyminisztériumhoz került.
Az első negyedév végére 102,7 ezerre csökkent a közfoglalkoztatottak száma
Különben nem lesz elég pénze az önkormányzatnak.
Szinte lehetetlen helyzetbe sodorta a kormány az utcán élőket, amikor kriminalizálta a hajléktalanságot októberben, majd nemrég a hvg.hu megírta, az Orbán-kormány közmunkásokat faragna a fedél nélküli emberekből. Kiderült, hogy évek óta folynak már a „kísérleti” programok erről, szintén jószerivel titokban. Videós riport a szentesi Hajléktalan Segítő Központból.