Hároméves csúcsra lőtte a lakáspiaci keresletet az Otthon Start
Nemcsak az elsőlakás-vásárlók miatt, azok is aktivizálódtak, akik eddig kivártak a vásárlással, de most megelőznék a várható áremelkedést.
Nemcsak az elsőlakás-vásárlók miatt, azok is aktivizálódtak, akik eddig kivártak a vásárlással, de most megelőznék a várható áremelkedést.
HVG
A programból kapásból kiesnek a budapesti kerületek jelentős részében épülő új építésű lakások, de közvetetten így is a lakásépítések növekedéséhez vezethet az Otthon Start program.
HVG
A július alapesetben lazább hónap szokott lenni az ingatlanosoknak, de most a szokásosnál sokkal több munkájuk akad.
HVG
A további drágulást viszont visszafogja a bőséges kínálat. És lehet, hogy most már jobban meg fogja érni a szülőknek, ha az albérlet fizetése helyett a gyerekük első lakását kezdik el törleszteni.
HVG
A 35 éven alattiak átlagfizetéséből eleve kijöhet egy fővárosi garzon törlesztője a kedvező hitelt felvéve, de igazán azok járhatnak jól, akik be tudják húzni erre a lakhatási támogatást. Erről azonban meg kell győzzék munkaadóikat, például hogy ilyen formában adjanak fizetésemelést, vagy új munkahelyet keresni.
HVG
Ez az összeghatár a házvásárlásra lesz érvényes.
MTI
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
A Munkáshitel 4 millió forintja jól jöhet az igénylőknek önerőként lakásvásárlásnál.
HVG
A többség azonnal vagy legfeljebb kisebb felújítás után költözhető lakást venne.
HVG
100 lakásvásárlásból már csak 3 kapcsolódik olyan fiatalokhoz, akik épp elköltöznének a szülői házból.
HVG
A Magyar Nemzeti Bank felmérése szerint az emberek többsége megvárja a kamatfizetést, nem váltja vissza korábban az állampapírját.
HVG
A főváros stagnáló kereslete is arra utal, hogy itt már egyszerűen túl drágák az ingatlanok.
HVG
A független országgyűlési képviselő szerint egyértelmű, hogy a cég csak a személyes vagyon elfedésére szolgál.
hvg.hu
Egy panel átlagosan kevesebb mint egy hónap alatt elkel – olvasható a Bankmonitor elemzésében.
HVG
A ház egyik lakója arról beszélt, hogy már csak ő maradt az egyetlen tulajdonos a házban, aki a minisztertől független.
hvg.hu
Benyújtották a törvényjavaslatot, amely értelmében a települések a lakóhely létesítésének korlátozásával és elővásárlási jog alapításával védekezhetnek a túlnépesedés ellen. Az eredeti tervekhez képest végül a lakásvásárlások korlátozása kikerült a jogszabályból, azonban az elővásárlási jogra vonatkozó rész erőteljesebb lett.
HVG
Alaposan visszaesett az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés, ez fékezheti a drágulást.
HVG
Minden kerület megdrágult, a legdurvábban éves összevetésben a II., ahol 56 százalékos volt az áremelkedés.
HVG
Felújított, erkélye is van, nem is kicsi, na meg a budai oldalon van.
HVG
Március második felére le is fékezett a kereslet az ingatlanpiacon.
HVG