#Magyar Nemzeti Bank

Egymilliárd forintnyi pofont osztott ki idén az MNB

A jegybank kb. annyit büntet, mint tavaly. De míg 2014-ben a bankiszabály-ellenes gyakorlatokra csaptak le sokszor erődemonstrációs céllal, idén az integrációból adódóan a takarékszövetkezetek, a biztosítók és egyéb közvetítőcégek kerültek a középpontba.


Matolcsyék lekevertek egy 76 milliós sallert az Uniqának

Összesen 76 millió forintra bírságolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Uniqa Biztosító Zrt.-t a biztosító nyilvántartási, ellenőrzési és állománykezelési rendszereinek nem megfelelő működése, és az ebből eredő számos jogszabálysértő gyakorlat miatt.


84 millióra bírságolta és feljelentette a Hun Miningot a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank 84 millió forint bírsággal sújtotta az idén február 20-án felszámolás alá került Hun Mining Érc- és Ásványfeldolgozó Befektetési Nyrt.-t tájékoztatási kötelezettségeinek megsértéséért, felügyeleti határozatok végrehajtásának elmulasztásáért, illetve a piacbefolyásolást tiltó rendelkezések megsértése miatt, egyben bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményezett az illetékes rendőr-főkapitányságnál.






Matolcsy-iroda nyílt külföldön, az első

Hétfőn megnyílt a Magyar Nemzeti Bank első külföldi irodája Hamburgban, amit a közeljövőben több is követ. A jegybank szerint majdnem tízszeres volt a jelentkezés a leendő külföldi irodákban felkínált posztokra.




Nagyon megégetheti magát az új netes piramisjátékokkal

Az MNB felhívja a fogyasztók figyelmét az interneten szerveződő, fizetésre használható virtuális eszközök népszerűségét kihasználó piramisjátékok térnyerésére. Az ezen eszközökkel való kereskedést, illetve a szervező intézményeket a jegybank nem felügyeli, a szervező fizetésképtelensége esetén a hazai garanciaalapok kártalanítása nem terjed ki azokra.





Ekkora béremelést ígér Varga a tanároknak és a rendvédelmi dolgozóknak

A pedagógusok 10 százalékos, míg a rendvédelmi és a fegyveres dolgozók 5 százalékos béremelkedésre számíthatnak. Jövőre 43 ezer ápoló és 18 ezer orvos részesülhet béremelésben, amelyre 15,8 milliárd forint jut - ígérte a nemzetgazdasági miniszter az Origónak adott interjúban. Beszélt arról is, hogy ellenzi a halálbüntetést, illetve hogy kirgúná a kormánypolitikát kritizáló MNB-dolgozót, ha ő lenne a főnöke.



Letiltotta a TR Investment részvényeit a jegybank

Felfüggesztette a TR Investment értékpapírjainak kereskeskedését a Magyar Nemzeti Bank, mert a cég nem tett közzé a 2013-as éves jelentését. A mulasztás miatt 6 millió forintos bírságot szabott kia cégre a jegybank. A tiltás addig marad érvényben, amíg a cég nem pótolja a hiányzó jelentést.