Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#magzat

MTI Világ

Veszélyesebb lehet a zikavírus a magzatokra, mint eddig gondolták

Magzati halált, agyszövetpusztulást is okozhat a terhes nők zikavírus-fertőzöttsége – olvasható egy friss tanulmányban. Egy zikafertőzött anya halva született babájának esetét tanulmányozva azt állapították meg, hogy a zikavírus a korábban véltnél is nagyobb károkat okozhat a magzati szövetben.

MTI Itthon

Szakértő: Nem tudni, hogy hatnak a dizájnerdrogok a magzatra

A Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológiai osztályának adjunktusa azt mondta, állapotos szerhasználókkal kapcsolatban még nincs egészségügyi protokoll, mert nem volt széleskörű probléma. De úgy tűnik, ki kell alakítani egy stratégiát - tette hozzá.

HVG Extra Pszichológia Pszichológia magazin

A vendégbaba súlyos veszteség a szülőknek

A baba korai halála óriási fájdalom a szülőknek. A gyászt megnehezítheti, hogy a terhesség alatt elhunyt magzatok esetében sokszor eltitkolt életekről van szó, így a szülők akár teljesen magukra maradhatnak fájdalmukban. A tragédia hátterében ráadásul olykor feldolgozatlan érzelmek is hathatnak. Hogyan engedjük el az elveszített magzatokat?

Iványi Zsófia Instant tudomány

Valódi biohorror: mit tesznek a nőkkel a meg nem született magzatok?

Hosszú ideig eléldegélnek az elhalt magzatokból származó, magukat újratermelő idegen sejtek a női szervezetben – erre jutott egy jó nevű amerikai kutatóintézet. Igen valószínű, hogy ezek a felelősek bizonyos, szinte kizárólag nőket sújtó betegségekért. A kutatások viszont még az elején tartanak, így a genetikusok, az orvosok nincsenek tisztában a jelenség valós következményeivel.

1 2 3 4 5
A haláltábor felszabadításának 80. évfordulójára emlékeztek Auschwitzban

A haláltábor felszabadításának 80. évfordulójára emlékeztek Auschwitzban

Könnyebb lesz Új-Zélandon munkát vállalniuk a digitális nomádoknak

Könnyebb lesz Új-Zélandon munkát vállalniuk a digitális nomádoknak

Német válogatott pályakerékpárosokat ütött el egy 89 éves sofőr

Német válogatott pályakerékpárosokat ütött el egy 89 éves sofőr

Zelenszkij szerint ostobaság volt, hogy Ukrajna lemondott a szovjet atomfegyverekről

Zelenszkij szerint ostobaság volt, hogy Ukrajna lemondott a szovjet atomfegyverekről

Hol van jó helyen a pénze?

Hol van jó helyen a pénze?

Miért most, és miért így szállt be Magyar Péter a Rákosdubaj körüli vitába?

Miért most, és miért így szállt be Magyar Péter a Rákosdubaj körüli vitába?

Ittasan szlalomozott egy kombájnos, letarolt egy telefonpóznát – videó

Ittasan szlalomozott egy kombájnos, letarolt egy telefonpóznát – videó

Hatalmas balesetről értesítették az Országos Mentőszolgálatot, egy szó sem volt belőle igaz

Hatalmas balesetről értesítették az Országos Mentőszolgálatot, egy szó sem volt belőle igaz

Karácsony bejelentette a BKK-rendészetet, Vitézy egyből letorkolta, hogy egy tőle átvett ötlettel ékeskedik

Karácsony bejelentette a BKK-rendészetet, Vitézy egyből letorkolta, hogy egy tőle átvett ötlettel ékeskedik

A címlapról ajánljuk