Videó: Így szállhat le a Marson a NASA új Mars-járója, ami az élet után fog kutatni
A NASA nyáron útnak indított Mars-járója, a Perseverance február 18-án szállhat majd le a Mars felszínén. Most azt is megmutatták, ezt hogyan kell elképzelni.
A NASA nyáron útnak indított Mars-járója, a Perseverance február 18-án szállhat majd le a Mars felszínén. Most azt is megmutatták, ezt hogyan kell elképzelni.
hvg.hu
A Mars meghódítása jelenleg a NASA egyik legfontosabb küldetése. Ahhoz azonban, hogy az első missziók sikeresek legyenek, nem ártana tudni, hol landoljanak az űrhajósok, és melyek a vörös bolygó akár tábornak is alkalmas pontjai. Ebben segíthet egy érdekes új projekt.
hvg.hu
A Hold és a Mars meghódítására tervezett Csillaghajó (Starship) 12 500 méterig jutott egy szerdai teszt során, ám a visszaérkezés már nem volt ilyen sima.
MTI
MTI
hvg.hu
Amerikai tudósok vizsgálták a Curiosity marsjáró által készített felvételeket a Gale-kráter kőzeteiről, ami alapján arra jutottak, a közeli Sharp-hegyről lezúduló víz elárasztotta a területet. A szakembereknek egy elméletük is van arra, miként nézett ki mindez.
hvg.hu
Az eszköz februárban éri el a vörös bolygót, és egy teljes marsi évet, 687 földi napot tölt el rajta. A munka fontos: a robot az élet jeleit kutatja majd.
MTI
Néhány éven belül kész lehet az az újfajta űrhajó, amellyel távirányítással (vagyis hús-vér legénység nélkül) a Marsot is elérhetjük Elon Musk szerint.
hvg.hu
A testépítő-celeb is rájött, vigyázni kell a bolygóra, hogy “ne kelljen elköltöznünk a csöves hideg Marsra".
hvg.hu
Marsi kráterek láthatók azokon a fotókon, melyeket a NASA osztott meg nemrég. A képződményeket nem emberek fedezték fel, hanem az éles szemű mesterséges intelligencia.
hvg.hu
Érdemes lesz az eget kémlelni októberben: a Mars minden csillagnál fényesebben ragyog majd a déli égbolton. A jelenség szabad szemmel is követhető lesz.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Európai Űrügynökség (ESA) tudósai szerint négy tó is van a Mars felszíne alatt. A meglepő kijelentést a Mars Express nevű műhold adataira alapozza a kutatócsoport.
hvg.hu
Podcast műsorban beszélt az űrversenyről, a leendő magyar űrhajósról és a Marsról az űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Ferencz Orsolya.
hvg.hu
2025 májusára érheti el a Marsot az az űrszonda, amely egy 4 és egy 8K-s kamerát is visz majd magával. A Mars egyik holdjáról, a Phobosról még mintákat is hozna magával a szerkezet.
hvg.hu
A SpaceX vezetője szerint nem a Marsra eljutni a nehéz, hanem odaát életben maradni. Elon Musk úgy látja, a gyarmatosítás valószínűleg nem lesz zökkenőmentes, jó eséllyel több száz ember életébe kerülhet, hogy végül sikerre vigyük.
hvg.hu
A NASA Curiosity Mars-járója több mint 4 percen át nézhette, ahogy a marsi forgószél végighalad a vörös bolygó egyik dombján.
hvg.hu
Mintha bolygókat látna az ember, olyan hatása van Kiss Krisztina képeinek. Ezek azonban buborékok.
hvg.hu
A Mars Reconnaissance Orbiter szonda a NASA egyik legfontosabb eszköze: nagy felbontású képeket készít a vörös bolygó felszínéről, emellett olyan helyek után kutat, melyek alkalmasnak tűnnek a leszállásra.
hvg.hu
A kutatók szerint a Mars egykor sokkal hidegebb lehetett, mint most, így valószínűleg nem folyékony víz volt a vörös bolygó felszínén.
MTI
A múlt héten a Marsra indult amerikai szonda egyik legfontosabb feladata előkészíteni, hogy a bolygón vett mintákat néhány év múlva a Földön is meg lehessen vizsgálni.
MTI
Útnak indult a NASA legújabb marsjárója, a Perseverance (Állhatatosság), amely többek között az ősi marsi élet nyomait keresi majd.
hvg.hu