#Menhely Alapítvány

Mit árul el az ellátórendszerről, ha mínusz tízben is több mint ötszázan fagyoskodnak az utcán? – riport a hajléktalanellátásról

Noha sok helyen mínusz tíz fokot is mértek Budapesten az utóbbi időben, a Menhely Alapítvány szerint még ilyenkor is legalább 500 otthontalan marad az utcán a fővárosban és az agglomerációban. Az egyik fagyos éjszakán látogattunk el az alapítvány diszpécserközpontjába és kísértük el krízisautóját: volt, akit talán az utolsó pillanatban tudtak szállóra vinni a szociális munkások, kiderült, mennyire viszonylagosak a hajléktalanszállók férőhelyeiről szóló adatok, és az is, van, aki a fagyott járdán, pokróchalom alatt töltött éjszaka után indul munkába.




„Az állami támogatás az éhenhaláshoz sem elég” – a hajléktalan emberek ötöde éhezik

A fedél nélkülieknek az élelmiszerinfláció, a segítőszervezeteknek pedig a rezsiárak emelkedése jelentette a legnagyobb problémát az elmúlt egy évben – derül ki a Menhely Alapítvány felméréséből. Miközben a legnehezebb élethelyzetben lévők számára gyakorlatilag semmilyen állami segítség nem jut, a hajléktalanellátó szervezeteket a bezárás szélére taszította a rezsicsökkentés eltörlése.





Kivételes nap, ha nincs pozitív teszt a hajléktalanszállón, de jellemzően a dolgozók a fertőzöttek

Az utcán élő embereket még nem hajtja tömegével a szállókra az éjszakai kijárási korlátozás: van, aki az erdőbe, más titkos rejtekhelyre bújik éjszaka. A koronavírus-fertőzés a többségüket úgy tűnik, elkerüli, és ugyan ahol rendszeresen tesztelnek, ott szinte minden nap van pozitív eset, ám inkább a velük foglalkozó dolgozók körében találnak több fertőzöttet.







Így segíthet a hajléktalan embereknek

Egyszerű és összetettebb, olcsó és költségesebb, gyors és hosszabb távú megoldásokat gyűjtöttünk össze, hogy lehetőségei szerint válogathasson, ha a kormány lépéseivel ellentétben ön inkább segítene a hajléktalan embereknek.





Kocsis Máté helyére pályázik, de országos üzenetet küldene a "józsefvárosi Márki-Zay"

Kocsis Mátét elszólította az országos politika, így a Fidesz frakcióvezetőjévé előlépett politikus kénytelen megválni a VIII. kerület polgármesteri posztjától. Az ellenzék baloldali pártjai az áprilisi pofonból tanulva összefogtak, és beálltak egy civil jelölt mögé. Választottjuknak, Győri Péternek nehéz dolga lesz, de ő optimista. Az neki már bőven elég, ha jelöltségével megtanulják azt a pártok, hogy együtt kell dolgozniuk.