Cukrot talált a NASA ősi meteoritokban
Egyre biztosabb, hogy az űrből jött az élet.
Valószínűleg a Tauridák meteorrajjal érkezett az az objektum, amely Missouri államban világította be az eget.
Ethan Chappel a Perseidák meteorrajt akarta megfigyelni, amikor a kamerája rögzített egy különleges eseményt.
Több államban is sikerült rögzíteni a kamerákkal, ahogy szerda éjszaka egy meteorit suhant át az ország keleti része felett.
Feltehetően egy régi kínai műhold darabjai voltak azok a fényes tárgyak, amik a minap tűntek fel a floridai égbolton.
A Naprendszer keletkezését is segíthet megismerni az a meteoritdarab, amit az antarktiszi jégnél találtak a tudósok.
A légkörbe belépő meteorok nem mindegyike látványos fajta, egy, az USA keleti partján elégett viszont komoly műsort adott.
A lehulló meteorok pályájának kiszámítását és a becsapódó meteoritok megtalálását segíti az a kamerarendszer, amelynek első elemét a szakemberek március elején telepítik Mátraszentimre közelében. A kutatók a bolygónkat megközelítő, a földi légkört és a földfelszínt elérő, illetve a Holdba becsapódó apró égitesteket monitorozzák majd vele.
Az MTA által tervezett kamerarendszernek köszönhetően már nemcsak azokra a meteorokra tudnak "lőni", amelyek a Hold és a Föld között elhaladnak, hanem azoknak a meteoritoknak is a nyomára tudnak bukkanni, amelyek eltalálják a Földet.
Enyhe radioaktív sugárzást mértek a Kubában február elején becsapódott meteorit megtalált darabjain.
Meteorit robbanhatott fel az égen Kuba nyugati része fölött pénteken - tudatták a helyi hatóságok, miután turisták és helyiek egyaránt fénycsóváról és robbanásról számoltak be a déli égbolton.
A NASA-nak kellett végül tisztáznia azt a különös égi jelenséget, amelyet Észak-Kaliforniában észleltek szerda este.
A világon elsőként hoz létre mesterséges meteorzáport egy japán űrvállalat, amely egy apró műhold segítségével fogja előidézni az elsősorban szórakoztató célú látványos égi jelenséget.
Kutatók 31 kilométer átmérőjű meteoritbecsapódási krátert fedeztek fel a grönlandi jégtakaró alatt. A kutatók tanulmányukban azt írták, ilyet még sosem láttak.
A kék színben felragyogó meteor útját az ország több pontján megörökítették.
Belülről okozott sérülés, nem pedig mikrometeor becsapódása vezetett a Nemzetközi Űrállomáshoz kapcsolt Szojuz űrhajón keletkezett apró lyukhoz. Az orosz űrkutatási hivatal feje szerint most azt kell kideríteni, szándékos károkozásról van-e szó.
Az űrhajósok nem kerültek veszélybe, de az állomással nemrég összekapcsolt Szojuz léket kapott.