#Mozi - film - sorozatok

Joaquin Phoenixet kiröhögték, Szabó Istvánt ünnepelték Cannes-ban

Az egyik legnagyobb hollywoodi dobásnak szánt film Joaquin Phoenix és Pedro Pascal főszereplésével felsült a Croisette-en. Láttunk viszont kisebb csodákat Tajvanból és Belgiumból, a szerény idei magyar jelenlétet pedig Szabó István legnagyobb nemzetközi sikere biztosította a klasszikusok szekciójában. Folytatódik a helyszíni podcast tudósításunk Cannes-ból.


Lezárult Tom Cruise akcióhős korszaka Cannes-ban

Beindult a cannes-i versenyprogram és láttunk már sárga mellényes francia tüntetőkről filmet, valamint a huszadik század krónikáját német lányok szemén keresztül. A vörös szőnyegen Tom Cruise körül volt a legnagyobb a felhajtás, aki a Mission: Impossible utolsó részével zár le egy harminc éve tartó sorozatot és a karrierjének egy fontos szakaszát. Folytatódik a helyszíni podcast tudósításunk a cannes-i filmfesztiválról.





Robert De Niro tényleg nem a szavak embere

Ugyanazon a napon két hollywoodi filmistennel is testközelbe kerültünk a cannes-i filmfesztiválon: előbb egy abszurd drámához hasonlító másfél órás beszélgetést hallgattunk végig Robert De Niróval, majd tőlünk pár méterre lelkendezett harminc percig Quentin Tarantino. Helyszíni podcastadásunkban minden izgalmas cannes-i történésről beszámolunk!












Tarantino lelkes kiabálásával nyitott a cannes-i filmfesztivál

Leonardo DiCaprio érzelmes beszéddel méltatta az életműdíjas Robert De Nirót, aki Donald Trump vámjaitól félti a filmvilágot. A politika rányomta bélyegét a 78. cannes-i fesztivál nyitóünnepségére, de a nyitófilm szerencsére könnyed és vidám volt. Visszatér helyszíni podcasttudósításunk a világ legrangosabb filmes eseményéről.




Robert de Niro keményen beszólt Trumpnak Cannes-ban

Leonardo DiCaprio a bálványának tartja Robert De Nirót. Az életműdíjas De Niro műveletlennek nevezte Trumpot, és „a demokrácia védelmére” szólított fel a köszönőbeszédében. A fesztivált Tarantino nyitotta meg.