Annyira meleg van Olaszországban, hogy korlátozzák a munkavégzést
Közel húsz százalékkal emelkedett a hőség okozta rosszullétek aránya az egész országban az évszakban megszokotthoz képest.
Közel húsz százalékkal emelkedett a hőség okozta rosszullétek aránya az egész országban az évszakban megszokotthoz képest.
Az egyik beltéri medence közelében lévő néhány méteres térelválasztó fal borult rá bontás közben a túloldalon dolgozó áldozatra. Vizsgálják, hogy történt-e mulasztás.
Minél több újfajta technológiát használ egy munkahely, annál rosszabbul érzik magukat a dolgozók egy új tanulmány szerint. Az életminőség romlása mellett ráadásul jogilag is aggályos lehet néhány eszköz bevezetése.
Az extrém időjárási körülmények mindannyiunkra hatással vannak, azonban az, hogy mennyire befolyásolják a munkánkat, iparáganként és regionálisan is egyenlőtlenül oszlik el. Megnéztük, hogy hogyan változtathatja meg a klímaváltozás a munka világát.
Négy órán át működik egy feltöltéssel az Apptronik új, Apollo névre hallgató robotja, amely első körben raktárakban bizonyíthat majd.
Hogyan enyhítsünk a túlterheltségen a mindennapi stressz szorításában? Miért nem jó, ha egyszerre sok mindent igyekszünk fejben tartani? Hogyan akadályozhatjuk meg a kiégést? Miként segíti a kreativitást a rendszerezettség? David Allen, az elismert vezetési tanácsadó és coach új, inspiráló gondolatokat és gyakorlatokat tartalmazó könyvéből még alaposabban megismerhetjük a módszertan alapelveinek hátterét és filozófiáját – azt, hogyan szerezhetjük vissza az irányítást a mindennapjaink felett. A Bármire készen című könyvet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.

A magyar külügyminiszter elfoglaltsága közmondásos, hiszen folyamatosan úton van, külföldön egyeztet, egyre másra sajtótájékoztatókat tart, így okkal merülhet fel az emberben, hogy mégis mennyi ideje maradhat a győri Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumában végzett munkájára? Nos, ezt az alapítvány sem tudja megmondani.
Elon Musk bejelentette, hogy a Tesla humanoid robot megépítésén dolgozik, és jövőre talán már el is készül a prototípus.
A pandémia alatt kiderült, hogy a cégek sokat spórolhatnának azzal, ha tényleg csak annyi irodaterületük lenne, amennyire szükségük van. Több jónak tűnő megoldás is született erre.
A járulékalapot képező jövedelem megállapítása során a tiszteletdíjat is figyelembe kell venni, hisz az az szja szempontból nem önálló tevékenység.
Egyre több kísértés vagy zavaró tényező akadályozza a folyamatos, elmélyült munkát, ám kutatások szerint ezek korántsem mindig frusztrálók. Nem árt azonban az óvatosság, különösen a home office-ban.
Bár a járvány előtt még plusz juttatásként osztogatták a cégek a home office lehetőségét, mostanra a privilégium sokak számára kínszenvedéssé degradálódott. Amíg nincs védőoltás, a távmunkára sem születhetnek végleges – várhatóan hibrid – megoldások, de az irodai munkavégzés megváltozása visszafordíthatatlan. Arra viszont egyelőre sem a munkáltatók, sem a munkavállalók nincsenek felkészülve, hogy a betanulástól kezdve az előléptetésen át a kiégésig már semmi nem lesz a régi.
Christian Reber szerette volna visszavásárolni az általa készített Wunderlist feladatlista-szolgáltatást a Microsofttól. A terve nem jött össze, ezért inkább egy új megoldás fejlesztésébe fogott, amelyről ígéri, jobb lesz, mint korábbi, népszerű munkája.