Navalnij állapota továbbra is súlyos
Az orosz ellenzéki vezető még mindig kómában van. Feltehetőleg megmérgezték.
Az orosz ellenzéki vezető még mindig kómában van. Feltehetőleg megmérgezték.
Számos korábbi esetet lehet felhozni, mikor a Putyin-rezsim bírálóit eltették láb alól, vagy maradandó károsodásokat okoztak nekik. Most még nem lehet tisztán látni, miért érte meg az orosz vezetésnek kivonni a forgalomból az egyik leghangosabb bírálójukat.
A szakemberek kimutatták, hogy a nők esetében a növényvédőszereknek kitettség nyolcszorosára növelte a lisztérzékenység kockázatát.
Egy német üzemben legalább három embert mérgezett meg egy férfi. Az elkövetőt tavaly életfogytiglanra ítélték, az egyik áldozata most halt meg.
A sárgászöld trutymó eltávolítása napokig tarthat. Az anyag egy helyi cégtől juthatott a sztrádáig.
Az influenszerek közt zajló konkurenciaharc miatt a videósok egyre durvább dolgokat vállalnak be. Egyiküknek az életébe került a saját attrakciója.
Egy erőmű zagytározójáról van szó. A létesítmény egyelőre tehetetlen.
Veszélyes, mérgező anyag az MMS-cseppeknek hívott, interneten beszerezhető, csodaszerként tálalt oldat, a hatóságok feljelentést tettek.
Így akarták rábírni, hogy ne játsszon éjszaka hangosan.
A Duna alacsony vízállása felszínre hozta az egykori Óbudai Gázgyár szennyezett talajából a folyóba szivárgó mérgek kis csatornáit. A Greenpeace októberben mintákat vett a vízből. A mérési eredmények sokkolóak.
A Pentagonba, James Mattis védelmi miniszternek és John Richardson admirálisnak is ricint küldtek, mostanra kiderült, Trumpnak is címeztek egy mérget tartalmazó levelet.
James Mattis védelmi miniszternek és John Richardson admirálisnak is küldtek egy-egy ricines levelet.
A brit titkosszolgálat szerint a harmadik személy is az orosz katonai hírszerzés kötelékében szolgált. Ő volt az akció "szeme", de a merénylet megtervezésében is fontos szerepet játszott.
Közvetve felelős lehet a méhek pusztulásáért a a glifozát egy amerikai kutatás szerint.
Egy brüsszeli székhelyű civil környezetvédő szervezet, a „Transport et Environnement” (T&E) tette közzé friss vizsgálatának eredményeit. Lesújtóak.
A fentanil elnevezésű szer légipostával érkezett Kínából. Még becsomagolt állapotban is nagyon veszélyes érintkezni vele.
Az orosz elnök mai rendelete alapján a sihányi labort 2019. január 1-jéig be kell zárni. A rendeletben sem a novicsokot, sem pedig a bezárás okát nem említi.
A múzeum figyelmeztet: nagyon mérgező anyagról van szó.
A szürke-fekete macskáról készült fotót egy kutyáját sétáltató nő fotózta le és tette fel a Facebookra.