Veszélyben az utolsó pesti halászház
A ferencvárosi Imre utcában levő egykori dunai halászház helyi védettségének feloldását javasolja az ingatlan tulajdonosa, hogy aztán nagyobb épületet lehessen a helyére felhúzni. A főépítész tiltakozik.
A ferencvárosi Imre utcában levő egykori dunai halászház helyi védettségének feloldását javasolja az ingatlan tulajdonosa, hogy aztán nagyobb épületet lehessen a helyére felhúzni. A főépítész tiltakozik.
Bár a kormány szavakban kiáll a magyar építészeti örökség védelme mellett, a valóságban épp ahhoz asszisztál, hogy ne kelljen a szakértők szavát meghallgatni az ügyben, derül ki Ráday Mihály műemlék- és városvédő szavaiból. Most a Lánchíd kiszélesítése van soron, amit még Gerő Ernő sem lépett meg. De Ráday elmondja véleményét a többi budapesti gigaprojektről is, és azt is elárulja, melyik három betű fog nemsokára a város felett magasodni.
A kormányfő vejének cége hotelt épít a város közepén álló MAHART-székházból, amelynek szétverését egy minapi kormányrendelet engedélyezte. Az építőknek csak az utcai homlokzatot kell megőrizniük.
A villa korábban védelem alatt állt, de ezt megszüntették. A beruházók között feltűnik egy Mészáros Lőrinccel is üzletelő szállodás és felesége, az MNB egyik cégének dolgozója is.
Műemlékvédelmi Citrom-díjat kapott a felújított Füzéri vár és a Népstadion-projekt. Előbbi azért is érdekes, mert zempléni vár építtetői Pro Architectura díat kapott.
A Forster Központ kiürítésre váró Táncsics utcai központjában január 12-én egy csőtörés miatt beázott az alagsor és az oda összekészített dokumentumok egy részét is víz érte. A Miniszterelnökség szerint mindent sikerült megmenteni, az Index forrásai viszont név nélkül azt nyilatkozták, hogy pótolhatatlan a veszteség.
„A helyzet katasztrofális” – mondta az AFP-nek Fayza Haikal, a kairói amerikai egyetem professzora. 2011-ben megbukott Mubarak, 2013-ban a megválasztott iszlamista elnök, Murszi, majd jött El-Szisszi, aki megpróbált stabilitást teremteni két év káosz után.
Alagút építésével csillapítaná a forgalmat a Stonehenge körzetében a brit közlekedési tárca.
A valódi okot csak találgatni lehet L. Simon László tegnap bejelentett, gyors leváltása mögött, ám megpróbáltuk megnézni, a hivatalosan megjelölt kifogások valósak vagy mondvacsináltak. Elképzelhető, hogy a kormány felé túl szervilis örökségügyi államtitkárt a teljesíthetetlen határidők buktatták meg.
Magyarország a flamand-belga szervezetekkel együttműködve segítheti helyreállítani az Iszlám Állam által elkövetett pusztítást a keleti műemlékeknél.
Miközben a kormány a Várkert Bazárra és néhány egyéb kiemelt műemlékvédelmi nagyberuházásra koncentrálja a forrásokat, a műemlékvédelmi vagyon jelentős része katasztrofális állapotban van, állítják szakmabeliek. Az, hogy mennyire, sokak szerint jól mutatja a Vértesben lévő várgesztesi vár esete, melyet 2013 márciusában nyilvánítottak életveszélyessé. Az illetékes önkormányzat, majd az állam éveken át tolta a felújítást, míg a korábban turisták tízezrei által látogatott vár fogadóképtelenné vált.
Vissza kell építenie egy elbontott cserépkályhát és 375 ezer forint bírságot kell fizetni Szegeden azoknak, akik jogerős engedély nélkül kezdték szétverni a belvárosi Popper-házat – írja a Délmagyarország. A Széchenyi téren álló műemlék házban csak nagyon szigorú tervek illetve engedélyek alapján lehetett volna átalakítást végezni. Az önkormányzat fellebbez, mert keveslik a bírságot.
Bemutatták az Országgyűlés megújult üléstermét, amelyben a parlament lecsökkent létszámához igazodva kevesebb ülőhely, de több mozgástér várja a képviselőket. A három hónapig tartó munka során az eredeti, 1902-es tervek alapján dolgoztak az asztalosok, akik olyan részletekre is figyeltek, amiket a hétköznapokon csak kevesen fognak látni. Visszakerült az ülésterembe az eredeti elnöki szék is, aminek van egy érdekes kényelmi funkciója is, de a konnektorprobléma nem oldódik meg.
Zádor Mihálynak állítottak emléket Firenzében: a magyar és a nemzetközi műemlékvédelem kiemelkedő képviselőjéről nevezték el a Coppini-palotában szerdán megnyitott nemzetközi tanulmányi központ egyik termét.
Valaha Európa vezető városfejlesztési projektjei között emlegették, de semmi sem valósult meg belőle, sőt a meglévő, egykor a nemzetközi csúcstechnológiát képviselő jelenleg védett épületeinek pusztulása lassan visszafordíthatatlanná válik – így áll most a 2003-as Duna City terve.