Villámgyors támogató nyilatkozat érkezett a NAT-hoz egy ismeretlen szervezettől
Reggel hat előtt máris megjelent egy a Nemzeti alaptantervért ujjongó közlemény az MTI-n.
Reggel hat előtt máris megjelent egy a Nemzeti alaptantervért ujjongó közlemény az MTI-n.
Mit tanuljanak a fiatalok, hogy kellően beilleszkedhessenek a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe? A Duma Aktuálnak erre is van válasza, Litkai Gergely szakértő tolmácsolásában megfejtik, hogy kerülhetne be Mészáros Lőrinc is a tananyagba.
Még mindig kérdés, lesz-e új NAT, és az is, hogy eléggé nemzeti lesz-e.
De az akadémia jelenleg is kész segíteni, ha kérik.
Új szerzők, eltolt hangsúlyok, átstrukturált és részben átnevezett műveltségterületek.
A fideszes oktatási kormányzat a jelek szerint továbbra is kísérleti alanyoknak tekinti a diákokat és a tanárokat.
Nem vezetnek be új Nemzeti alaptantervet – jelentette be Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón december közepén. Most az Emberi Erőforrások Minisztériumánál azt állítják, ősszel lesz új NAT. Az új rendelet a minisztérium szerint azért nem jelent meg, mert hosszú volt.
Ember legyen a talpán, aki kiigazodik azon, mit tanulnak majd a gyerekek 2020 szeptemberétől.
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is szólt a már elvileg kész, de senki által nem látott Natról.
Az emberi erőforrások minisztere szerint az orvoshiány is enyhül, pedagógushiány pedig egyáltalán nincs.