Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ner

Seres László hvg360

Seres László: Sorostalanság

Soros Györgyöt természetesen lehet bírálni, de nem úgy, ahogy azt a NER vezető kultúrfunkcionáriusa tette. Demeter Szilárd őrült beszéde azonban nem önmagában álló eset - a NER évek óta tartó identitáspolitikai ámokfutásának újabb fejezete, igaz: szintlépéssel. Vélemény.

Horn Gábor hvg360

Horn Gábor: Nyerni lehet és nyerni kell, de ehhez mást és máshogy kell tenni

Innováció, új kommunikációs eszközök, közvetlen elérés, tényleges politikai aktivitás, akciók, együttműködés, mindent feláldozó jelöltek és előválasztás – ezekre van szüksége az ellenzéknek szerzőnk szerint, és nem – például – unalmas sajtótájékoztatókra. A hvg360 vitasorozatának újabb darabja.

Bencsik János hvg360

Bencsik János: Így nem érdemes és nem is lehetséges kormányt váltani

Vajon egy átlagos választópolgár mennyire fog majd az Egyesült Ellenzék jelöltjére szavazni, amikor „az ellenzék laboratóriumában”, Budapesten is ugyanaz megy pepitában, mint amit országosan az aljasságban és gátlástalanságban is vérprofi NER csinál, kérdezi szerzőnk. Vélemény.

Somogyi Zoltán hvg360

Somogyi Zoltán: Krumplizmus – Az ellenzék esélyeiről

Milyen a magyar választó? Milyen a politikus? Milyen az ellenzéki politikus? Az ellenzéki pártoknak 2022 előtt egyebek közt ezeket a kérdéseket kell tisztázniuk, aztán tervet, programot, menetrendet készíteniük – fejti ki a szerző. Ha erre képtelenek, azt ajánlja, menjenek el tréningre az SZFE-s hallgatókhoz. A hvg360 vitasorozatának újabb darabja.

Windisch Judit Itthon

Sokan felteszik a kérdést: 350 élet vagy 100 ezer munkahely a fontosabb

Az emberek egy része úgy gondolja, túl nagy volt a tavaszi lezárás gazdasági kára az "egészségügyi előnyökhöz képest" – mondta Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója a hvg.hu-nak adott interjúban. A most megjelent Társadalmi Riport szerint az elmúlt évtizedekben komoly lehetőségeket pazarolt el az ország, az egyik legfontosabb kérdés az emberek tudásának, egészségének javítása lenne.

Elek István hvg360

Elek István: Az ellenzéki ajánlat, 2. rész

Mit tegyen az ellenzék egy esetleges 2022-es győzelem esetén? Hogyan bontsa le a Nemzeti Együttműködés Rendszerét? Elek István kétrészes publicisztikájának második felében arról beszél, hogy milyen politikai, morális és gyakorlati természetű kérdésekről kell döntenie az Orbán-rendszerrel szemben álló pártoknak.

Elek István hvg360

Elek István: Az ellenzéki ajánlat, 1. rész

Ahogy a jogállamunkat nem lehetett tisztán jogállami úton és módszerekkel felszámolni, azt helyreállítani sem lehet tisztán jogállami úton és módszerekkel, írja Elek István, de ennek okát nem abban látja, mint legutóbbi megszólalásaiban Fleck Zoltán jogszociológus. A hvg360 vitasorozatának újabb darabja.

Seres László hvg360

Seres László: Ami Borsodban történt, az ellenzék szégyene

Az ellenzék éveken és különféle ügyeken át számon kérte a NER-t, hogy legyenek következményei a Fidesz-politikusok antiszemita megnyilvánulásainak. Majd egy nem is olyan rég még vastag antiszemita megszólalásairól elhíresült politikust jelölt a borsodi időközi választáson. Ezzel a végtelenül ostoba és elvtelen lépésével lehetetlen helyzetbe manőverezte magát az egyesült ellenzék. Vélemény.

Orosz Anna hvg360

Orosz Anna: Önkormányzati politikusként kötelességünk országos ügyekért is kiállni

A tavaly ősszel megválasztott ellenzéki önkormányzati politikusok feladata – éppen a választók akaratából – túlmutat a klasszikus önkormányzati szerepeken, az önkormányzatiság nem kizárólag a helyi ügyek megoldásának terepe, írja szerzőnk, a Momentum alelnöke a 2019-es önkormányzati választások egyéves évfordulóján. Vélemény.

Hont András hvg360

Hont András: Háború és háború

Magyarországon a jogállam terepét hadseregek tarolták le. S nem tegnap, hanem majdnem másfél évtizede háborús terület az ország. Vélemény.

1
27 28 29 30 31
40
Nem volt telitalálatos a hatoslottón, de 31-en félmilliónak örülhettek

Nem volt telitalálatos a hatoslottón, de 31-en félmilliónak örülhettek

Van, ahol komornyik hozza utánunk a proseccót síelés közben

Van, ahol komornyik hozza utánunk a proseccót síelés közben

Egy felmérés szerint a magyar villanyautósok 1 százaléka ülne vissza hagyományos autóba 

Egy felmérés szerint a magyar villanyautósok 1 százaléka ülne vissza hagyományos autóba 

Ukrajna nyilvános bocsánatkérést követel a FIFA-tól, amiért a vb-selejtező sorsolásán Oroszország részeként ábrázolták a Krímet

Ukrajna nyilvános bocsánatkérést követel a FIFA-tól, amiért a vb-selejtező sorsolásán Oroszország részeként ábrázolták a Krímet

Magyar Péter megköszönt valamit Rogán Antalnak 

Magyar Péter megköszönt valamit Rogán Antalnak 

Ma véget ért Kapás Boglárka pályafutása

Ma véget ért Kapás Boglárka pályafutása

A MÁV-val fizettette ki Lázár tárcája Horthy Miklós vasúti kocsijának felújítását

A MÁV-val fizettette ki Lázár tárcája Horthy Miklós vasúti kocsijának felújítását

„Orbán Viktor hangzatos szalagcímekért végzett munkája hozzájárult Moszkva támadásához” – állítja Zelenszkij tanácsadója

„Orbán Viktor hangzatos szalagcímekért végzett munkája hozzájárult Moszkva támadásához” – állítja Zelenszkij tanácsadója

Nem elírás, 304 kilométerrel árulnak egy régi kocka Ladát

Nem elírás, 304 kilométerrel árulnak egy régi kocka Ladát

A címlapról ajánljuk