#Niedermüller Péter









Éjféli záróra és megrendszabályozott Airbnb-k – mihez kezd a bulinegyeddel Niedermüller Péter?

Niedermüller Péter az ellenzéki kihívókat is legyőzve magabiztosan, a szavazatok 47,9 százalékával nyerte a hetedik kerületi polgármesterválasztást. A Demokratikus Koalíció politikusa a hvg.hu-nak azt mondta: nem szokása megváltoztatni az ígéreteit, ezért még mindig elfogadható kiindulópontnak tartja az éjféli zárórát a bulinegyedben. Ez alól csak azok kaphatnának felmentést, akik tesznek a zajártalom és a kosz ellen. Nem fognak örülni az Airbnb-lakáskiadók sem.






Feljelentették magukat a DK EP-képviselői

A Demokratikus Koalíció kormányellenes tüntetéssorozatot indított, az ellenzéki párt két európai parlamenti képviselője pedig hazaárulás miatt önfeljelentést tesz – közölte Molnár Csaba ügyvezető alelnök, EP-képviselő hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.





Egy gimnáziumba hívták vitázni a politikusokat, sok jó nem sült ki belőle

Többpárti vitára készültek az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG) az EU-ról, de a több hónapos szervezés ellenére pénteken a jobboldali meghívottak, azaz Morvai Krisztina és Deutsch Tamás lemondták a részvételt. Így maradt a három baloldali EP-képviselő. Így is volt azért gondjuk elég - politizálni például nem volt szabad, mert azt egy nevelési intézményben tilos.


Göncz unokája kiátkozta Schmidt Mária fiát, de azért a DK-t ütik közösen

Üdítőnek bizonyult a demokratikus vita a Rózsadombot és Óbuda egy részét tartalmazó választókerületben. A Momentum jelöltje kijelentette: gazdasági összefonódásai miatt számára Ungár Péter nem hiteles jelölt. Az LMP politikusa épp onnan kapta a pofont, ahol pártja a választási szövetségest keresi. De nem ez volt számára az egyetlen politikai meglepetés.