Hatalmasat nőtt a Magyar Telekom nyeresége
Az előfizetések inflációkövető díjkorrekciói erősen megdobták a bevételeket. A korábban jelzetthez képest magasabb, éves szinten 140 milliárd forintos profitot vár a távközlési vállalat.
Az előfizetések inflációkövető díjkorrekciói erősen megdobták a bevételeket. A korábban jelzetthez képest magasabb, éves szinten 140 milliárd forintos profitot vár a távközlési vállalat.
Konkrétan kilőtt a Samsung üzemi nyeresége 2024 első negyedévében, a cég az MI farvizén több mint 930 százalékos növekedést tudott elkönyvelni. A háttérben a szerverek, a memóriachipek és a háttértárak iránti kereslet elképesztő erősödése áll.
Akkora nyereséget hozott számukra 2023, amilyet még sosem láttak korábban.
Érdekes mintázatok rajzolódnak ki néhány csúcsoligarcha – a nyereségrekorderek között is feltűnő – vagyonkezelőinek osztalékpolitikájában.
Az egyik kulcsfontosságú feladat, hogy legális kereteken belül minimalizáljuk az elért hozamok után fizetendő adó mértékét. Ebben lehet segítségünkre a középtávú befektetésekhez kialakított tartós befektetési számla (TBSZ). A Bankmonitor összegyűjtötte a 10 legfontosabb információt, amelyet mindenkinek ismernie kellene erről a lehetőségről.
Érzékeltetésképp: az étolajgyártóknál négyszeres a profit, és azok a húsokkal, tejtermékekkel foglalkozó cégek is nagyot tudtak futni, amik exportáltak – így kikerülték az ársapkát.
Van olyan tejüzem, amely megtízszerezte az eredményét, de a legnagyobb is harmadával nagyobb nyereséget zsebelhet be. Az alapanyagot termelők sem jártak rosszul. Az ágazati szereplők szerint mégsem kecsegtető a helyzet.
Év végén már 104 ezer ügyfél vezetett náluk számlát.
Pepe, aki egy emberarcú békamém, csodát tett az általában szélsőségesen ingadozó kriptopiacon, ahol épp szélcsend uralkodik.
A Microsoft profitja 9 százalékkal nőtt az első negyedévben.
Az alaposztalékon felül rendkívüli osztalékot is fizethet a magyar olajcég a részvényeseinek, részvényenként 350 forint járhat.
2022-ben a magas kőolajárak és a nagy kereslet miatt ismét megdöntötte saját profitrekordját a szaúd-arábiai állami olajipari cég, az Aramco.
Csaknem hatszorosára nőtt a 4iG EBITDA-ja, és háromszorosára nettó árbevétele 2022-ben a negyedik negyedéves gyorsjelentése szerint.
A brit olajipari cég csökkentett környezetvédelmi célkitűzésein.
Hatalmas hasznot realizált az orosz gázóriás és így az orosz állam, mert az ukrajnai háború miatt rendkívüli mértékben megugrottak a földgázárak a világpiacon.
A soproni VOLT és a zamárdi BalatonSound fesztiválok is veszteséggel zártak.
A cég idén 13-17 milliárd eurós bevétellel számol.
A magas olajárak az egekbe emelték a British Petroleum második negyedéves profitját, amelyből az olajóriás csinos osztalékot fizet, és visszavásárolja részvényeinek egy részét. A brit polgárok, akik rekordrezsit fizetnek, helyeselnének egy kis extraprofit adót.
Az OTP-vezér családi pincészetéről van szó.