Harmadával csökkent tavaly a magyar bankok nyeresége
Az összprofit több mint felét az OTP produkálta.
Az összprofit több mint felét az OTP produkálta.
Gődény György szerepeltetése pedig milliárdos árbevétel-növekedéshez segített egy étrend-kiegészítőket forgalmazó céget.
Nagyot ment a sportfogadás, de kevesebb sorsjegyet vettek az emberek a járvány évében.
A beszámoló alapján a 41,55 millió eurós adózás előtti eredmény kevesebb mint 6 százalékát kellett csak leadóznia a cégnek. A többi mehet a német anyavállalathoz.
Meghosszabbították Csányi Sándor elnök-vezérigazgatói megbízatását is.
Az Mfor.hu-nak a cég tulajdonosa beszélt arról, hogy korábban csak üzemorvosi szolgáltatással rendelkeztek, de a hirtelen jött tesztigény hatására kiterjesztették a tevékenységüket.
Az agrárminiszter már azt is tudná, hogy mire lehetne költeni a kiskereskedelmi láncok nyereségét.
A koronavírus-járvány is tolta az Amazon szekerét. És nem is kicsit.
A cégek összbevétele mintegy 250 milliárd forint volt, az osztalék 20 milliárdot tesz ki.
Félmilliárd forinttal növelte a Praktiker az üzemi eredményét tavaly, így a 2019-es az eddigi legjobb évük.
A YouTube marketingesei sok mindent bevetnek, hogy előfizetőket toborozzanak a videómegosztó fizetős szolgáltatásához. Úgy tűnik, még egy pszichológiai trükköt is, amelyre valószínűleg csak kevesen figyeltek fel eddig.
Az egy évvel korábbi 129 milliós veszteség után tavaly már 21,5 millió forint profitot hozott Mészáros Lőrinc sportmárkája, a 2Rule.
A hitelintézetek 698 milliárd forintos profitot értek el 2019-ben, aminek csaknem a 60 százalékát az OTP hozta.
A magyar állam segítsége nélkül nem jött volna össze a 145 millió forintos profit.
A Duna Aszfalt Kft. tavalyi 157 milliárdos bevétele mellett 24,4 milliárdos nyereséget ért el.
6,7 százalékkal nőtt a Mercedes magyar leányvállalatának profitja a válság előtti utolsó évben.
Bővült és a nyeresége is jócskán megemelkedett a kormányközeliként emlegetett őrző-védő vállalkozásnak.
8,5 százalékkal nőtt a bankszektor eredménye egy év alatt.