Mintha egy szigorú rendező előre leosztotta volna a szerepeket a NER kivételezettjeinek nevén levő vállalkozások között, amelyek az Orbán-kormány által menedzselt közbeszerzéseken nőttek nagyra.
Az 500 legnagyobb nyereségű vállalkozás rangsorába bekerült 42 NER-cég között
vannak olyanok, amelyek tartósan felhalmozó üzemmódban működnek, és vannak, amelyek minden vagy szinte minden nyereségüket kötelességtudóan leadják a gazdájuknak.
Úgy nőtt tavaly a profitrekorder magyar cégek nyeresége, hogy a nyereségességük mégis csökkent. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne továbbra is érdemes külföldi pénzeket Magyarországon „adóoptimalizálni".
Mészáros Lőrinc két holdingvállalata közül a Talentis Group utoljára a 2018-as eredménye után fizetett osztalékot, a 2019-ben alapított Talentis Agro pedig mindeddig egyszer sem, noha az új sütetű milliárdos – a ráosztott szerephez felnőve – az utóbbi időben igencsak rákapott a pénzszórásra. És nem azért nem fizettek, mintha nem lett volna miből: az osztalékmentes években az előbbi összesen 60 milliárd, az utóbbi 18 milliárd forint eredményt halmozott fel.
HVG Top 500
Korábbi cégrangsoraink – a HVG Top 500 és a HVG Top 50 – évekre visszanyúlóan itt olvashatók a hvg360-on.
| Némileg más a helyzet a tőzsdei Opus Globalnál. Annak részvényesei is nagyon régen nem láttak osztalékot, de ezt az is magyarázhatja, hogy a korlátlan étvágyú és ennek megfelelően tarka portfóliójú holdingtársaság 2019-ben és 2020-ban összesen 47 milliárd forint veszteséget hozott össze, és csak most jött egyenesbe az utóbbi két év együttesen 64 milliárdos profitjával.