Surányi György: Így lehetne emelni a béreket 8-9 százalékkal
A korábbi jegybankelnök elmondja, hogyan rendezné át az adózást.
A korábbi jegybankelnök elmondja, hogyan rendezné át az adózást.
Példátlanul magasra emelkedett a világ adósságállománya a 2008-ban kirobbant válság óta. A teher szűkíti a kormányok és a cégek mozgásterét, és tartósan fékezheti a gazdasági növekedést.
Példátlanul magasra emelkedett a világ adósságállománya. A teher szűkíti a kormányok és a cégek mozgásterét, és tartósan fékezheti a gazdasági növekedést.
Nőtt a magyar adófizetők jövedelme 2015-ben, mégpedig átlagosan 123 ezer forinttal kerestek többet a munkavállalók – jelentette be Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. Önre is igaz ez az állítás? Szavazzon.
A Ryanair és a magyar kötődésű Wizz Air kétszámjegyű növekedést produkált.
Mindössze egy tizedszázalékkal csökkentheti a britek kilépése a globális növekedést idén és jövőre. A gazdasági nagyhatalmak pénzügyminiszterei úgy érzik, erre felkészültek. De nem ez okozza az igazán nagy gondot a világgazdaságban.
Az Európai Központi Bank elnöke szerint az euróövezet különösebb megrázkódtatás nélkül tette túl magát a Brexit népszavazás első sokkján.
A 4 százalékos GDP-növekedést sem tartja lehetetlennek a jegybankelnök, aki szerint az MNB miatt jövőre 400 milliárd forintot spórolunk.
Igazuk van a politikusoknak, amikor azt mondják, hogy Közép-Európa húzza az EU gazdasági növekedését, csakhogy ebből épp Magyarország marad ki.
Egy jószívű családnak köszönhetően gondtalan élet, és nem a vágóhíd vár Baranya megyében egy különleges malacra. Liza testvérei nagyra nőttek, ő azonban valamiért megállt a növekedésben. Eredeti gazdájuknak nem volt szívük megölni, inkább örökbe adták – írja a bama.hu.
Populista tendenciák gyengítik az EU-t. Erről nyilatkozott az Európai Központi Bank elnöke, aki általában visszafogottan beszél politikai kérdésekről.
Felgyorsulhat az Egyesült Államok és az egész világ gazdasági növekedése, ha Donald Trump valóra váltja programját. Ezt jósolja az OECD.
Rontotta a jövő évi gazdasági növekedési előrejelzését a német kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület - értesült a Reuters hírügynökség kedden.
Világszerte kutatók tömegei vizsgálják, mitől sikeres egy vállalkozás. Vannak jól számszerűsíthető objektív feltételek, de vannak összetettebb, nehezen mérhető, mégis döntő emberi tényezők is. Ezek közé tartozik a munkahelyi életminőség.
Szakértők szerint már láthatóak a fordulat jelei és jövőre növekedésnek indul az építőipar.
A K&H Biztosító az első félévében 41 százalékkal növelte a profitját.
2008 után újra kritikus helyzetben van a globális pénzügyi rendszer. Ezt hangsúlyozta a G20 csúcs házigazdája Hangcsouban. Hszi Csinping elmondta: a növekedés régi feltételei kimerültek, újak egyelőre nem nagyon látszanak.
A forgalom 18 százalékkal bővült az első fél évben az előző évhez képest, és elérte a 131 milliárd forintot.
Visszafogták következő egy évi pénzügyi várakozásaikat a hazai kkv-vezetők, jelenleg átlagosan 5,6 százalékos árbevételt és 3,6 százalékos eredménynövekedést valószínűsítenek. Ezzel nyoma veszett az év elején tapasztalt kiugróan optimista hangulatnak. Kivétel ez alól az ipari szektor, ahol jóval az átlag feletti eredményekkel számolnak a cégek.
Az 1998-as vb megnyerése, illetve az ezredfordulós Eb-győzelem után meglódult a növekedés és még a munkanélküliség is csökkent Franciaországban. Mi jöhet most?