Keresik a rendőrök az óbudai westernkalapos rablót – fotó
Egy parkolóban próbált pénzt szerezni, de zsákmány nélkül kényszerült lelépni. Egy kamera azért felvételt készített róla.
Egy parkolóban próbált pénzt szerezni, de zsákmány nélkül kényszerült lelépni. Egy kamera azért felvételt készített róla.
hvg.hu
A szovjet megszállás áldozatainak állított emlékmű során különös gyakorlatok sora volt látható a miniszterelnöktől. Lehetetlen nem felfedezni bennük valamilyen politikai párhuzamot.
hvg.hu
A német multi egyszer már megkapta az engedélyeket, mégpedig Matolcsy György akkori nemzetgazdasági minisztertől. Szatmáry Kristóf egykori miniszteri biztos viszont keresztbe tenne a terveiknek, ráadásul a plázastop alóli felmentést újra – és most már a Hajdú-Bihar megyei Kormányhivataltól – kellene kérni a fejlesztőnek.
hvg.hu
A gyerekekre vigyáznának Óbudán, csak nagyon rosszul kezdtek el erről beszélni.
hvg.hu
Rendszeresen állati testrészek és tetemek sokkolják a 3. kerületi gazdikat, mikor egy aquincumi mezős részen sétáltatják kutyáikat. Volt, hogy több kiló állati belsőséget találtak, de rendszeresen levágott kutyalábakat is el kell szedni saját ebeiktől. Hiába fordultak azonban több illetékes(nek tűnő) szervhez, mindegyik a másikra mutogat, a rendőrség pedig nem hajlandó nyomozni a bizarr és gusztustalan ügyben.
hvg.hu
Annyi mindenre lehetne használni a zöldterületet, itt illegális szemétlerakót csináltak belőle.
Több járókelő is belebotlott Óbudán az elkóborolt vagy kidobott, 60 centis varánuszba, amit végül az ismert vadállatbefogó, Both Zoltán kapott el.
hvg.hu
Csuhai István
Emléktáblát avattak kedden, az óbudai Fő tér 2. szám alatt a kerület néhai polgára, Megyesi Gusztáv tiszteletére. Az Élet és Irodalom munkatársát, a Népszabadság publicistáját a III. kerület fideszes polgármestere, Bús Balázs méltatta az ünnepségen. Beszédet mondott az ÉS nevében Csuhai István, majd felolvasta az alkalomhoz igazított nekrológját Tóth Ákos, a 168 Óra főszerkesztője. Az alábbiakban az ő megemlékezését közöljük.
Tóth Ákos
A Tánc Világnapján Guinness-rekordot döntöttek az idősek Óbudán: most ropta ugyanis a legtöbb szépkorú egyszerre a színpadon. Köztük volt az esemény fővédnöke Schmitt Pál volt köztársasági elnök is. A No1 Motoros Team és a Schmuck Andor nevével fémjelzett Tisztelet Társasága rendezte meg negyedik alkalommal a találkozót. A résztvevőket arról kérdeztük, milyen ma Magyarországon nyugdíjasnak lenni. Volt, aki szerint ha kevéssel is beérik és nincsenek nagy igényeik, a hátralévő időt egész jól el lehet tölteni. Videó.
hvg.hu
Szanyó Miklós jobbikos óbudai önkormányzati képviselő szerint fideszesek verték ki két fogát, a Fidesz péntek reggeli közleményében viszont azt állítják: jobbikosok támadtak rá a Fidesz aktivistáira.
hvg.hu
A párbeszédes Szabó Tímea kérdésekkel készült, amelyekre Menczer Erzsébetnek nem igazán akaródzott válaszolni.
hvg.hu
A szövevényes ügybe négy férfi keveredett bele. A tét a drága luxuskocsi visszaszerzése volt, amit egy óbudai parkolóból loptak el tavaly februárban. Az autó meglett, az ügyeskedőket a ferihegyi reptéren kapcsolták le.
hvg.hu
A Fidesz sem nyomul túlságosan, ha valakit nem lehet meggyőzni, már nem is próbálkoznak.
hvg.hu
Két nappal az előtt alapított céget Tiborcz István egykori eliosos üzlettársa, hogy az óbudai önkormányzat úgy döntött, elhalasztja a Kolosy téri piac hasznosítására kiírt pályázatot.
hvg.hu
A kerületben lévő két fizetős parkolási övezetet átminősítettek, ez magával hozta az emelést.
hvg.hu
A III. kerületben még mindig nő az érdeklődés a kis panellakások iránt. Túlárazni őket viszont nem érdemes, mert végérvényesen beragadhatnak a piacon.
hvg.hu
A Flórián tér kivételével emelkednek a tarifák az eddigi fizetős parkolási övezetekben Óbudán, valamint kialakítanak egy új fizetős övezetet is.
MTI
Az áremelést és a fizetős övezetek kiterjesztését is azzal indokolták, hogy a parkolóhelyek kihasználtsága nagyon magas a kerületben, és valahogy megpróbálják csökkenteni a zsúfoltságot.
hvg.hu
A lány meghalt, a körülményekről egyelőre semmit sem tudni.
hvg.hu