Megint nagyot drágulnak az üzemanyagok, július óta 100 forinttal kell többet fizetni literenként
Két számjegyű ugrás jön a dízelnél.
Két számjegyű ugrás jön a dízelnél.
hvg.hu
A magyar kormány tagjai – Brüsszel mellett – már korábban is Ukrajnát tették felelőssé számos kedvezőtlen magyarországi jelenség miatt, az utóbbi napokban az orosz agresszió ellen védekező országról az „derült ki”, hogy a Barátság kőolajvezetéken érkező orosz kőolaj tranzitdíjának a megemelése áll a hazai üzemanyagárak növekedése és az infláció vártnál lassabb mérséklődése mögött. A baj csak az, hogy ez így nem igaz.
Tíz hónapos csúcson az olajár, mert egyelőre beválik a nagy olajtermelő országok kitermelést visszafogó politikája, amely gyengíti a világgazdaságot. Egyes szakértők szerint az OPEC+ megcélozza a 100 dolláros árat is.
Lengyel Miklós
Drágult a nyersolaj, gyengült a forint, jelentősen drágultak az üzemanyagok.
hvg.hu
A puccson túl az elemzők amiatt is aggódnak, hogy Oroszországban bevezethetik a statáriumot, mivel annak kedvezőtlen hatása lehet a kikötőkben és a termelési létesítményekben dolgozó munkaerőre.
hvg.hu
Furcsa, de a kínai turistákon is nagyban múlik, hogy mennyiért tankolunk az év hátralevő részében. A magasabb benzinárak nem várt összetevői.
Tiszóczi Roland
Kirill Rogov orosz politológus, a bécsi Humántudományi Intézet munkatársa szerint ez kell ahhoz, hogy vége legyen a háborúnak. A cikk az Economistban olvasható.
hvg360
A gazdaságkutató cég szerint a magasabb olajár éves szinten fél százalékponttal emelheti tovább a már így is uniós rekorder inflációt.
hvg.hu
Azzal, hogy az OPEC+ a hétvégén meglepetésszerűen bejelentette: csökkenti a kitermelést, az olajárak megugrásához vezet, és így a jegybankok inflációellenes politikája is súlyos csapást szenved el. Különösen problémás a helyzet Európában, mert a kontinens nettó olajimportőr.
Lengyel Miklós
A Brent hordónkénti nyers kőolaj több mint 5 százalékot drágult.
hvg.hu
Nagyobb mértékű árcsökkenésre lehetett számítani, de csak a gázolaj lesz olcsóbb.
hvg.hu
A háttérben a bankválság és a recessziótól való félelem áll.
hvg.hu
Hordónként akár 25 dollárral drágábban adhatja Oroszország az olaját, mint amit a jegyzett árak sugallnak. Ezzel enyhíthetik a nyugati szankciók hatását.
hvg.hu
India 33-szor annyi orosz olajat vásárolt decemberben, mint egy évvel korábban.
Lengyel Miklós
A Neue Zürcher Zeitungnak nyilatkozó Fatih Birol szerint az ukrán válság következményeit az egész világon megérzik, ez új geopolitikai feszültségeket vált ki, és tovább mélyíti a meglévő árkokat.
hvg360
Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a rendeletet, amely különleges gazdasági intézkedéseket léptet életbe arra válaszul, hogy nyugati államok árplafont vezettek be az orosz kőolajtermékekre és kőolajra.
MTI
Amit az ukrajnai háború idején nyert az olaj a világpiacon , azt mind elveszítette. Márciusban még 140 dollárba került egy hordó Brent olaj.
Lengyel Miklós
Hatvan dollárnál többet nem kaphatnak az oroszok a tengeren szállított olajért. A magyar kormány is megszavazta az intézkedést.
MTI
MTI
hvg.hu
Leállította több kínai vásárló is az orosz olajimportot, arra számítva, hogy olcsóbban tud majd venni, ha életbe lép a G7 által javasolt árplafon.
hvg.hu